Folia archeologica 40.
Kralovánszky Alán: Szent István király székesfehérvári sírja és kultuszhelye
168 KRALOVÁNSZKY ALÁN rát az 1083. évi szenttéavatás idejével hozzuk kapcsolatba a rétegtani, alaprajzi elhelyezkedés és az írásos adatok alapján. A kriptát boltozottnak tételezzük fel, amely felett az új szent tiszteletére kialakított oltár állhatott (rekonstrukciós metszetünkön és az egyik tömegvázlatunkon cibóriumos oltárt ábrázoltunk, mivel Hartvik leírása szerint a Szűz Mária főoltár cibóriumos volt. A másik tömegvázlatunkon ez hiányzik, a nyugati rész az itáliai Pomposa románkori szentély-kripta építészeti párhuzama alapján két tengelyű lépcsős variánst ábrázol. Tóth Endrének köszönöm, hogy erre a párhuzamra, lehetőségre felhívta figyelmemet. (Ehhez az U-alakú építmény északi és déli falán nyugvó lépcsőn lehetett feljutni. E két fal épületen belüli 80 cm mély alapozása mindenképpen felépítményt sugall, amely esetünkben legvalószínűbben lépcsőt jelenthet. Az a tény, hogy e két falszakasz szélesebb mint a nyugati, azt a feltételezést támasztja alá, hogy az eltérő vastagságú falak eltérő funkciót jelenthetnek. Az építmény nyugati oldala (alapozása merevítést jelenthet elsősorban, másodsorban esetleges oszlopos, pilléres terheléstartást) a kripta megközelíthetőségét szolgálhatta nyugatról keleti irányban. Hasonló megoldást ismerünk all. századból a Heves megyei Feldebrőről. 3 3 (10—12. sz. ábra) Az északi oldalon ajtót kell feltételeznünk a lépcsős lejárat miatt. E lépcső csak egyszemélyes közlekedést biztosított. Helykijelölése összefügghet esetleg azzal, hogy a nyugati és a déli bejáraton át közlekedők forgalmát ne zavarja, ill., hogy a prépostsági épület a bazilikától északra állott, valamint az, hogy az ereklyeőrzőhely az északkeleti sekrestye feletti helységben lehetett. A kriptát és a kultuszhelyet — a régészeti adatok szerint a déli és az északi oldalon a változatlan, csak időközben mindig fel-felújított románkori márványmozaikos padlóval együtt! — 1543-ig használhatták, amikoris a törökök elfoglalták Székesfehérvárt. Összegezve az írásos és a régészeti-művészettörténeti adatokat, az alábbiakban foglaljuk össze rekonstrukciós kísérletünket István király 1038. évi eltemetésére, valamint az 1083. évi felemeltetésére vonatkozóan: Hartvik püspök leírása szerint „a főpapok azt határozták, hogy szenteljék fel előbb a bazilikát, a testet a földnek csak azután adják át" ( corpus terre commendare,). 3 4 Az augusztus közepei melegben elhunyt István királyt a ,,a templom közepén" (in medio domus) olyan földbeásott sírba temethették el, amelynek alján, minden oldalán fehér márványból, vagy annak minősített kemény mészkőből faragott lapokból összeállított kősírláda helyezkedhetett el -ezt is lehet joggal 'sarcophagus'-nak nevezni! — és e kősírládába tehették a Fehérvárra szállított testet (sarcophago candidi marmoris imponitur). Ilyen kőtáblákból összeállított vörösmészkő sírládába temették el az 1184-ben elhunyt antiochiai Anna királynét, majd az 1196-ban elhunyt III. Béla királyt ugyanennek a bazilikának déli oldalhajójában, 3 5 valamint ugyanezen bazilika északi oldalhajójában egy ismeretlen 3 3 Kovalovszki 1987. — Székesfehérvárott a mocsaras altalaj miatt nem volt lehetőség altemplom kialakítására. Véleményünk szerint amikor felmerült annak igénye, hogy járható-látható kripta szükséges, akkor folyamodtak a megvalósított — és úgy látszik, bevált — szükségmegoldáshoz. 3 4 Itt, és a következőkben következetesen a Hartvik-féle legenda leírására támaszkodunk, amely a legbővebb és a leghitelesebbnek látszó leírás: S^entpétery 1938, 432—439. 3 5 Érdy 1954, 48-55, III. tábla.
