Folia archeologica 36.
Gerelyes Ibolya: Adatok a tabáni török díszkerámia keltezéséhez és etnikai hátteréhez
224 GERELYES IBOLYA Tanulmányomban a leletanyagnak kizárólag csak egy sajátos csoportjával, az úgynevezett díszkerámiával, a kívül mázatlan, belül változatos színes mázas, függesztőfüles tálak és tányérok csoportjával kívánok foglalkozni. A választást e kerámia-forma nagy száma tette indokolttá. Egyes gödrökben ugyanis az ásatások során szinte csak ez a leletanyag került elő. Az e tárgykörben máig megjelent anyagközlések alapján úgy tűnik, hogy e forma Magyarország területén csak a 17. század második felében, illetve a század végén jelenik meg. E publikációk egy része sajnos — bár meghatározott helyről előkerült — de mégiscsak szórvány anyagot dolgoz fel. így, még ha a szerzőkkel a végső következtetések levonásában egyet is értünk, ezeket a darabokat — nevezetesen a szolnoki török erődítmény leletanyagát, valamint az egri régi raktári kerámia-anyagot — e tárgycsoport keltezéséhez csak párhuzamokként használhatjuk fel. 5 Az egri várban azonban olyan leletegyüttesek is kerültek elő, melyek elemzése minden bizonnyal közelebb viszi majd a kutatást e probléma megoldásához. 6 Itt ugyanis zárt gödrökben, a szerzők által 18. századinak meghatározott anyaggal, valamint török talpastálakkal és kiöntőcsöves korsókkal együtt találtak sárgás-fehér anyagú, kívül mázatlan, függesztőfüles, belül mázas, függőleges peremű tálakat és tányérokat 7, illetve ugyancsak török edények társaságában talpastál formát utánzó, de sárgásfehér anyagú, világosabb zöld mázas edényeket, valamint ugyanilyen anyagú, de belső oldalukon sötétzöld alapmázon fekete, csorgatott vonalakkal díszített tányérokat. 8 A szerzők ezeket a vörös anyagú, vastag falú török edényektől eltérő sárgás-fehér anyagú darabokat magyar mesterek munkájának tartják. 9 Bár véleményem szerint e mesterek etnikumát csak a 17. század végi 18. század eleji Eger etnikai összetételének pontos ismeretében lehetne egyértelműen meghatározni, annyi azonban mégis kitűnik, hogy a hódoltság végén, illetve a 18. század elején az egri vár területén új kerámia formák, illetve régi formák új technikai kivitelezésben jelennek meg és ezek egyértelműen elválnak a hagyományosan töröknek tartott 16—17. századi leletanyagtól. Mivel eddigi ismereteink szerint ez utóbbi leletanyag a hódoltság egész időszakán át, sem formájában, sem technikájában nem mutat sok változást, így a változások megjelenésével jogosan merül fel a gondolat, hogy ezen későbbi edényeket ne török mesterek munkáinak tartsuk. 1 0 5 Kovács Gy., Török kerámia Szolnokon. Szolnok megyei Múzeumi Adattár 30—31 {Szolnok 1984) 33. sk„ 33. tábla., Fehér G., EMÉ 10 (1972) 194., 197. sk., VII—IX. tábla. Ez utóbbi munka, annak ellenére, hogy raktári anyagot dolgoz fel, e késői leletanyag keltezésében nagy segítséget nyújt, mivel összehasonlító elemzést ad az országban előkerült török leletanyagról. 6 Fodor L.—Ko Zák K„ EMÉ 8—9 (1970—71) 147—199. ' Uo., 148. 8 Uo., 153. 9 Uo., 155. 1 0 Bár e kérdésről az alábbiakban még szó esik, itt mondanám el, hogy az egyszerűség kedvéért töröknek nevezem az egyértelműen a hódoltság korára keltezhető kerámiát, annak ellenére, hogy a szakirodalomban igen elterjedt az a nézet, melyet Fekete L. fogalmazott meg: „szinte bizonyos, hogy nálunk a török fazekasiparnak földrajzilag közelebb eső szerb és bosnyák ága honosodott meg, és azt csak a török impérium kiterjedése tette törökké." L. Fekete L., Budapest a törökkorban. In: Budapest története III. (Budapest 1944) 224. E témakörben igen sok értékes adattal szolgál, és máig egyedülálló Fehér Gézának a pécsi török emlékanyagról írott tanulmánya. L. Fehér G., JPMÉ (1959) 103—149.
