Folia archeologica 36.
István Vörös: Az őstulok (Bos primigenius Boj.) kora-középkori maradványai és kihalása Magyarországon
EARLY MEDIEVAL AUROCHS 221 3., Az őstulok késő középkori—újkor eleji előfordulásának további bizonyításakor stereotípe hivatkozunk a Herberstein/Gessner-féle fametszetek, és az ún. augsburgi „Thür" festmény állat ábrázolásaira is. Míg a Herberstein-féle Aurox — Tur („őstulok") képet és a Gessner-féle változatait általában nem tekintik autentikus őstulok ábrázolásnak, addig az augsburgi festményen ábrázolt „Thur"-t már sokkal inkább a 16. század elején még élő őstulkokról mintázott hiteles ábrázolásnak fogadják el 7 5. Az augsburgi „Thür" kép nem őstulkot, hanem — testarányok és stílusjegyek alapján — egy hosszú szarvú, szilaj szarvasmarhát, egy tájfajtát ábrázol. Egy olyan szarvasmarhát, amelyet az augsburgi marhavásárba hajtottak, és a képre annak szláv nevét „tur" német írásmóddal (?) „Thür" jegyezték fel. 4., Az őstulok előfordulás állatföldrajzi bizonyítékának volt sokáig tekinthető az „Urus" és a „Tur" szavakból, nevekből képzett személy és helynevek előfordulása és gyakorisága. A nagyszebeni pályaorvos Szalay A. B. állattörténeti munkáiban 3-8: i~ 8 7 gyűjtötte össze azokat a helyneveket, amelyek szerinte a „Wisent", az „Urus", a „Zubr" és a „Tur" szavak alakjaival egyeznek meg. A leredukált helynévi anyagból megállapítja, hogy Nyugat- és Közép-Európában a népvándorlás korában és a kora középkorban az őstulok előfordulása (és menynyisége) ötször nagyobb volt a bölényénél 8 6. Ennek teljességgel ellentmondanak mind az osteológiai, mind a fajtörténeti adatok, valamint az „Urus-Tur" helynevek domináns hegyvidéki, magashegységi előfordulásai is. A történeti Magyarország területén a 8—11. században Szalay А. В. a helynevek alapján megállapítja, hogy háromszor több őstulok élt, mint bölény. A csontleletek, valamint a „Tur" helynevek dominánsan szintén hegyvidéki előfordulása nem igazolják feltevését. Bökönyi Sándor az őstulok kihalásának három szakaszát különíti el 9 1: 1. késő neolitikum—kora rézkor; 2. népvándorlás kora vége; és 3. kora középkor. Az őstulok kora középkori kihalása a csontmaradványok tükrében viszonylag jól nyomonkövethető: ezek szerint a legkorábban pusztul ki, azaz a 9 11. s^á^adban fordulnak elő legutoljára őstulok maradványok KeletEurópában Moldáviában, a Kárpát-medencében és Dél-Morvaországban; a 9—12. s^á^adbati Szászország, Alsó Szilézia és Brandenburg területein; és a 9/10—13/14. s^á^adbau Pomeránia, Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein területein. Ha ez a kronológiai eltolódás valós, és nem a régészeti datálás bizonytalansága okozza, akkor az „atlantikus" őstuloknak D—DK-ről E—ÉNy-i irányú folyamatos visszahúzódását, illetve végül kihalását jelzi. A 13—14. században az őstulok visszavonulva a Német—Lengyel Alföld tengermelléki területeire, végleg kipusztul Európában.
