Folia archeologica 31.

Gerelyes Ibolya: Török szíjgyártók és nyergesek Budán a XVI. században

266 GERELYES IBOI.YA Ma már kevéssé ismert jövevényszavunk a talpbőr, vastagbőr jelentésű köszele. Magyar forrásokban viszonylag későn, 1627-ben jelenik meg először.

5 Feltehetően igen nagy mennyiséget használtak fel belőle, elsősorban cipők készítéséhez. A budai vámnaplók tanúsága szerint gyakorta szerepelt az elvámolandó áruk között.

6 Ugyancsak alig ismert szó a mesin. A köznyelv nem őrizte meg, a bőrfeldolgozó szakma azonban igen, és még a század elején is így nevezték a keleti országokból érkező, félig kikészített juh- és kecskebőrt.

7 Az eredetileg fonal jelentésű, oszmán-török eredetű iplik szó a cipészek szókincsében maradt fenn. A díszítéshez használt vékony szíjacskát nevezték így.

8 A bőr megmunkálásának egyes sajátos szerszámai is ekkor váltak ismertté. Így például a bicsak, vagy bicskia, amely eredeti jelentése szerint a cipészek kése volt, és a különféle bőrök vágásához, darabolásához használták.

1

1 Ekkor került be a magyar szókincsbe a cipészek bunkós kalapácsának a mustának a neve, a bőr nyomtatásához használt korsin, valamint a ma is élő és használt csiriz szó.

1

0 Bizonyos fajta lábbelik is a XVI —XVII. században terjedtek el Magyarországon. Például a csizma, amelynek az oszmán-törököktől átvett vastag, egyenes talpú, finom bőrből készült változata eredetileg kizárólag nemesi viselet volt, és szélesebb körben csak a XVIII. században vált általánossá. Az oszmán-török eredetű szó a magyar nyelvbe délszláv közvetítéssel került, éppen úgy, mint az efféle lábbeliket készítő mester, a csizmadia neve.

11 A török eredetű lábbelik közé kell sorolnunk a ma is ismert papucsot, és a ma már csak a Dunántúl egyes területein élő, a papucshoz hasonlatos pacsmagot is.

1

2 A bőrfeldolgozás és kikészítés mesterségének meghonosodásáról tanúskodnak a nagyobb városainkban megjelenő és ma is számontartott Tabán nevű városrészek. Budán kívül Esztergomban, Csongrádon és Szegeden találkozunk ezzel az elnevezéssel, amely nyelvészeink magyarázata szerint a török debbaghane- timárműhely szóra vezethető vissza, és egyértelműen az itt nagy számban dolgozó timár-mesterekre utal.

1

3 A budai török szíjgyártó, nyerges és lábbeli-készítéssel foglalkozó mesterek tevékenységéről vallanak az e korszakból fennmaradt török vámnaplók is. Ezek szerint a következő — e mesterséggel kapcsolatos — árufajták fordultak elő vámtételként az 1571. és 1580. között eltelt tíz esztendő során: talpbőr, vagy vastagbőr (a már említett köszele), kikészített puha marhabőr (gön), kikészített juhbőr (mesin), szattyán, csizma, saru, papucs, bunda, szarvasbunda, 5 Kakuk Z

s-> i'

m' 69. 6 Talán török jövevényszó a szintén egy bizonyos bőrfajtát jelölő kordován is. Ld. Fekete L.— Káldy — Nagy Gy., i.m. 579. Magyar szövegben először 1544-ben fordult elő. L. Szamota I. — £olnai Gy., i.m. 521. 7 Freeskay J., Mesterségek szótára. (Budapest 1912) 47. 8 Uo. 59.; Kakuk i.m.68. 9 Kakuk Z

s-> im- 63. 1

0 Uo. 65., 69. 1

1 Uo. 66 — 67. E nyelvészeti bizonyíték is igazolni látszik azt a feltevést, miszerint a betelepülő mesterek között szép számmal lehettek a Balkánról felvándorolt szerbek, bosnyákok. 1

2 Kakuk i.m. 70-72. 1

3 Fekete L. — Káldy-Nagy Gy., i.m.579.; Kakuk <>., i.m. 74-75.