Folia archeologica 30.
János Eisler: A Magyar Nemzeti Múzeum csontnyergeinek kérdéseihez. II.
246 EISLER JÁNOS A dolgozat a továbbiakban a három Budapesten őrzött nyereg motívumainak stílustörténeti elemzésével azok fejlődéstörténeti helyét és az egymáshoz viszonyított relatív kronológiát állapítja meg. A Rhédey nyereg Szt. György ábrázolásához tipológiai előzményként a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum és a müncheni Bayerisches Nationalmuseum fából készített „Szt. György a sárkánnyal" szobrait említi. Ezek pontos datálása az irodalomban vitatott kérdés, de a sárkánynak küzdelem közben a lovagszent lábára való tekeredése olyan részlet, mely megegyezik a Rhédey nyereg hasonló motívumával; így, mivel a szobrok mindenképp kronológiai előzmények, nagy valószínűséggel állítható, hogy a fenti két szoborpélda nyergünk Szt. György ábrázolásának kompozíciós motívumelőzményét jelenti. A korszak emlékanyagából rendelkezésünkre álló Szt. György sárkányviadala ábrázolásait áttekintve magyarországi példára is találunk az emlékek között. Az 1440 körűire datálható, Makó-Mezőkopáncs lelőhelyről előkerült két övveret az északnyugatról induló motívumvándorlás délkeleti pontját jelöli ki: egyben lehetőséget ad arra, hogy nyergünkre vonatkozatva feltegyük a kérdést: ha a magyarországi emlékanyagban kimutatható a tipológiából ismert megoldás, akkor nem lehet-e a motívum hazai nagyobb elterjedésére következtetnünk? A Rhédey nyereg tárgyalt - Szt. György a sárkánnyal - motívuma stiláris helyét illetően egy salzburgi mester „Keresztrefeszítés" táblaképének Krisztusra felmutató századosával tart szoros rokonságot. A táblakép elfogadott datálása a XV. század harmadik évtizede: így a dátumot figyelembe kell vennünk a Rhédey nyereg datálásánál. A nyereg egy következő motívumának előtörténete és előképei vizsgálatánál az internacionális gótika egymástól távoleső, de művészi átvételek, kölcsönzések (műhelykönyvek, mesterek vándorlása) révén szoros kapcsolatot tanúsító központjainak közös motívumkincséhez vezet el. Nyergünk megnyújtott arányú, ruhátlan alakjainak tipológiai-tartalmi előzményeit a XIV. sz. utolsó évtizedeinek cseh miniatúráin, a XV. század első évtizedeiből származó burgundi illuminációkon, majd a század húszas éveiben Lombardiában látjuk feltűnni. A nyereg e részlete stílustörténetileg egy 1420 körűire datált, francia mesternek attributált Vénusz rajzzal (jelenleg Drezdában) mutat szorosabb kapcsolatot, de feltehető, hogy egy olyan, talán miniatura-forrásból merít, mely azonos lenne a firenzei Brancaccikápolna „Kiűzetésének", Masolino 1425-ben festett művének kisművészeti előzményével. Ha pedig Masolino valóban egy Firenzétől északabbra készült mintához tartja magát, ezt akár ő, akár más közvetítheti a még távolabbi észak felé hiszen Masolino 1425-27 között Magyarországon tartózkodott, s noha e két év alatt itt készített munkái megsemmisültek, nem lehetetlen, hogy az azokon megjelent motívumkincs juthatott újabb közvetítéssel a nyergek készítési helyére. A Rhédey nyereg további motívumait vizsgálva megállapítható, hogy ezek lombard és Rajna menti orientációt mutatnak (fejét visszafordító kutya, fekvő oroszlán). A' Jankovich nyereg egyik szembetűnő motívuma két kutya viaskodása. A két egymáshoz csavarodó, egymást maró állat jelenete Conrad von Soest niederwildungi Keresztrefeszítés-oltárán tűnik fel egyedül a XV század első évtizedeiben készült, ma ismert emlékek közül. Német mestertől (Nürnbergi Passió mestere, L.16. G.44 metszet) való átvétel a „Vadember küzdelme oroszlánnal" jelenet. E nyereg Szt. György részletén a ló stílusa rokon azokkal az állatábrázolásokkal,
