Folia archeologica 29.

Vörös István: A Biharugra-Földvárhalom bronzkori telep állatcsontleletei

86 VÖRÖS ISTVÁN hogy a vadászat során elejtett állatoknak melyik része-, és hogy került be a telepre. Az osteológiai anyag elemzése alapján rekonstruálható, hogy az elejtés helyén feltört és feldarabolt gímszarvasnak és a vaddisznónak csak a fejét és a táplálkozás szempontjából értékes húsos részét bőrben a lábvégekkel együtt hozták be a telepre. Az őz esetében a húsosvégtagcsontok hiányának magyarázatára kétféle lehetőség van, amit a telep feltártsági fokának ismeretében nem lehet eldönteni: vagy a gímszarvashoz és a vaddisznóhoz hasonlóan került a telepre, de nem a feltárt teleprészen fogyasztották el, vagy csak a lenyúzott bőrt hozták be. A vadászott állatok hasznosítása sokoldalú volt a bronzkorban is. A szarvasagancs fontos nyersanyaga volt a legkülönbözőbb használati eszközöknek. A Biharugra-földvárhaími telepről is került elő megmunkált agancstöredék. A vaddisznó alsó agyarának zománcát is többféle célra használták fel. A telepről is került elő egy csiszolt darab, melynek basalis (törési) végén furat látható (2. ábra 9). A prémes állatok közül a mezei nyúl és a hód csontmaradványai kerültek elő. A Biharugra-földvárhaími telepről előkerült állatcsontanyag konyhai hulladékbői származik. Az állatok feldarabolására utaló vágásnyomok is előfordulnak, ami adatokat szolgáltat a kor állatfeldolgozásának munkamódszereiről. Alivei az egyes vágási sérüléssel rendelkező csontok mindenegyes nagyemlősnél megtalálhatók voltak, arra következtethetünk, hogy az állatok feldarabolása azonos módszerrel történt. A lehasított szarvasmarha condylus occipitalisok alapján megállapítható, hogy az állat fejét úgy távolították el, hogy a koponya mögött közvetlenül vágták le a nyakról. Ezzel a vágással vagy az atlast hasították ketté haránt irányban, vagy mint a mi esetünkben is a koponya basioccipitalis részéről a condylusokat hasították le. A median-sagittalis irányban hasított csigolyák arról tanúskodnak, hogy az állatok testét feltörésük után kettéhasították (2. ábra 6, 8). A végtagcsontokon észlelt vágási nyomok a könyökízület (humerus distalis epiphysis - ulna proximalis rész), és a csánkízület (tibia distalis epiphysis - calcaneus - metatarsus proximalis epiphysis) környékére koncentrálódnak. Mindkét ízület szétvágása ventralis irányból történt. A scapula cavitas glenoidalisanak frontalis síkú hasítása akkor keletkezett, amikor a húsos lapockarészt a bordákról lefaragták. Rendkívül ritkán előforduló, illetve talált sérülés figyelhető meg egy szarvasmarha dext. humerus diaphysisének lateralis oldalán (1. ábra 4). Valószínű, hogy az állat feldarabolásakor keletkezett. A sérülés pereme nem regenerálódott. A régészeti kutatásnak kell valószínűsíteni, hogy az állatok feldarabolását milyen eszközökkel végezték. A csontokon található vágásnyomok, valamint a csontok nagyfokú felaprózottsága mindenesetre hatékony eszköz használatát sejteti. A feltárt teleprészen a háziállatok csontmaradványainak vertikális akkumulálódását vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a teleprész feltöltődésével -100 -65 cm-ig (az 1. ház tapasztott felületéig, a továbbiakban A. szint), illetve az 1. ház járószintjétől a mai felszínig (a továbbiakban B. szint) a csontanyag mennyisége növekszik. Az A. szintben 2 réteget, a B. szintben 3 réteget különítettem el a csontanyag begyűjtésének megfelelően. Ha az össz állatcsontanyag megoszlását vizsgáljuk a két szintben, akkor azt tapasztaljuk, hogy a csontanyag 69,59%-a a B. szintből, 27,09%-a az A. szintből került elő. Ha megnézzük a fajok gyakorisági viszonyait a két szintben, a következőket találjuk: a gazdasági haszonállatok közül a három legfontosabb (szarvasmarha, juh, sertés) faj megoszlása egyenletes, addig a ló és a kutya előfordulása a B. szintben domináns. A gímszarvas