Folia archeologica 26.
Parádi Nándor: Pénzekkel keltezett XIII. századi ékszerek. A nyáregyháza - pusztapótharaszti kincslelet
NYÁREGYHÁZA- PUSZTAPÓTHARASZT 155 A hajkarikák és főleg a fülbevalók ritka előfordulásából és egy-egy leleten belüli csekély számából arra következtethetünk, hogy használatuk erősen csökkent. 5 4 A hajkarikák között még a korábbiakhoz hasonló, kisebb méretűek is akadnak, de a nagyobb méretűek már valószínűleg kedveltebbek voltak. Korábban már utaltunk rá, hogy egy-egy leletben általában több ékszerfajta fordult elő. Ehhez kapcsolódva, mint fontos jelenséget emelhetjük ki, hogy az egyes ékszerfajtákból kis mennyiség, általában egy-két, esetleg néhány darab, vagy egy pár люк egy-egy leletben. E megfigyelésünkből arra következtetünk, hogy egy-egy elrejtett kincslelet egy-két személy vagy kisebb közösség, egy-egy család ékszereit és pénzét foglalta magába. Az utóbbira gondolhatunk pl. az azonos díszítésű gyűrűk esetében (Akasztó-pusztaszentimrei lelet két liliomos, Geszti lelet két Agnus Dei gyűrűje). A következőkben azt a kérdést próbáljuk megvizsgálni, hogy elrejtőik az Árpád-kori társadalom melyik részéhez tartozhattak. E kérdés megközelítésénél, úgy gondoljuk, az Árpád-kori ékszeranyag vizsgálatából, tanulmányozott leleteink anyagából, kivitelének színvonalából kell kiindulnunk. A leletek nemesfém anyaga, az egyes tárgyak azonos színvonalú kivitele, egységesnek tekinthető megjelenésük arra utal, hogy egykori tulajdonosaik az Árpád-kori társadalom nagyjából azonos részéhez tartozhattak. Az Árpád-kori ékszeranyag áttekintéséből világosan felismerhető, hogy a főrangúak az általunk tanulmányozott tárgyaknál sokkal díszesebb, főként aranyból készült, ékkövekkel, esetleg zománccal ékesített, egészen magas művészi színvonalú ékszerekkel rendelkeztek. 5 3 Emellett azt a különbséget is meg kell említenünk, hogy a főrangúak hagyatékához sorolható Árpád-kori ékszereket — az általunk vizsgáltaktól eltérően — nem pénzekkel elrejtve találták. Végül pedig leleteink gyakoribb felszínre kerülése, és ebből következtetve szélesebb körre terjedő használatuk is arra utal, hogy nem a főrangúak viseletéhez tartoztak. A kérdést tovább vizsgálva, kereskedők árukészleteiről sem beszélhetünk. Az ékszerek jelentős része ugyanis nem új készítmény, a rajtuk megfigyelhető kopás hosszabb használatukról tanúskodik. A leletek jelentős részéről meg lehetett állapítani, hogy a középkori falu területén kerültek elő, elrejtőik tehát ezekben a falvakban lakhattak. A leletek értékelésénél a velük talált pénzeket, ezek mennyiségét és értékét is figyelembe kell vennünk. Az ékszerek és a pénzek együtt fejezik ki jelentőségüket és egykori tulajdonosaik társadalmi helyzetét. A kincsleietek tehát nemcsak az ékszereiket tartalmazták, hanem azt is bizonyították, hogy tulajdonosaik nem ritkán aránylag jelentős értékű pénzzel is rendelkeztek. Az Árpád-kori Magyarországon a XIII. században az egyszerű árutermelés kialakulóban volt. Az ékszerek egykori tulajdonosai az Árpád-kori társadalom azon részéhez tartozhattak, amely a falvakban lakott, a pénzforgalommal és a kezdődő árutermeléssel kapcsolatban állt. Ezek a személyek könnyebben juthattak hozzá és anyagi helyzetük is lehetővé tette a leletekből megismert jó kivitelű ékszerek használatát. 5 4 A fülbevalók egészen ritka jelentkezése már a XIII. sz.-ra is megerősíteni látszik Gerevich L. megállapítását, hogy „a fej beborítása következtében a fátyol, majd a fejkötő és annak különböző válfajai eltakarják a fület": i. m. 136. 55 Még akkor is, ha a tárgyak az általunk ismertetett ékszerformához hasonlítanak, nemesebb anyagból készültek. Példaként Antiochiai Anna székesfehérvári sírjában talált intagliós aranygyűrűt említhetjük: III. Béla magyar király emlékezete. (Bp. 1900) 217--218., 149—150. ábra.; Kovács É., Művtört. Ért. 21(1972) 3.
