Folia archeologica 26.

Parádi Nándor: Pénzekkel keltezett XIII. századi ékszerek. A nyáregyháza - pusztapótharaszti kincslelet

126 PARÁDI NÁNDOR Fülbevaló (2. ábra 3., 3. ábra7). Ezüstből készült. Kerek metszetű, vékony huzalból kör alakúra hajlított S végű hajkarika. A hajkarika kicsiny S vége mellett két áttört,granulációvaldíszítettfíligrános tojásdadalakú tag, közte pedig kettős kúp alakú, a középső részén az előbbivel egyező áttört fíligrános, granulációs díszítésű tag helyezkedik el. A középső tag áttört részén három sorban négy-négy ráforrasztott gömböcske van. Kúpos része vékony csavart huzalból készült, amelyek közül az alsó hosszabbikon négy sorban három-három, mindkét csúcsán pedig egy-egy ráforrasztott gömböcske helyezkedik el. A felső csúcson levő gömböcske a többinél kevéssel nagyobb méretű. A két szélső, tojásdad alakú áttört tag felületének középső részén négy, a külső végei közelében két gömböcske helyezkedik el. A középső és az S vége felőli tag forrasztása a huzaltól letört. Jó megtartású. Hosszúsága 6,1 cm, átm. 3,7 cm, középső tag hosszúsága 4 cm, huzal vastagsága 1 mm. Leltári száma 65.81.l.B. (MNM) Hegyikristály (2. ábra 10., 3. ábra 1 ). Tojásdad alakúra csiszolt hegyikristály. Egyik fele kissé, a másik fele erősen domborodik. Erősen domborodó felén hosszirányú élbe csiszolt gerinc húzódik végig. Ép, jó megtartású. Hosszúsága 3,2 cm, szélessége 2,6 cm, vastagsága 1,8 cm. Leltári száma 65.81.9.B. (MNM) Hegyikristály (2. ábra 11., 3. ábra 2). Tojásdad alakú, az előbbinél zömökebb. Egyik fele enyhén, a másik fele erősen domborodik és rajta hosszirányú élbe csiszolt gerinc húzódik végig. A szélének erősen domborodó felén fémfoglalattól származó karcolt vonal látszik. Ép, jó megtartású. Hosszúsága 2,8 cm, szélessége 2,5 cm, vastagsága 1,9 cm. Leltári száma 65.81.10.B. (MNM) A korábban elmondottakból láttuk, hogy a leletben előforduló legújabb pénzeket is 1240 előtt verték és a tatárjáráskor rejtették el. Ez a körülmény azt is bizonyítja, hogy az ékszerek is a XIII. század negyvenes évei előtt készültek és használták. A pénzeket tehát az ékszerek korának megállapítására is felhasználhatjuk, de az elrejtésükre nem ritkán használt edényeknél szélesebb időhatárral, mivel az ékszerek használati ideje a cserépedényekénél hosszabb volt, amelyet több tárgyunknál felületük erős kopottságán is megfigyelhetünk.

8 Az Árpád-kori érem- és kincsleletek áttekintéséből megállapítható, hogy a legrégibbek a XI. század első feléből származnak (pl. Nagyharsány-SzárhegyKőbánya). Számuk csekély, de a század második felében és a XII. században kevéssel gyakoribbá váltak (pl. Andornaktálya, XI. század vége—XII. század eleje, Etyek-Richárdpuszta, Kiskunlacháza, Tatárszentgyörgy, XII. század vége). A XIII. században viszont 1240 körül — a magyar középkor folyamán először — egyszerre megsokasodtak, amelynek magyarázatát az országra zúduló és csaknem az egész országot végigpusztító tatárjárásban kereshetjük. A történeti források mellett a régészeti kutatás és emlékanyag is a pusztulás méreteit bizonyítják. Árpád-kori falvaink jelentős részének pusztulását, amelyek nem települtek újra, ehhez a történeti eseményhez kapcsolhatjuk. Az ekkor elrejtett és felszínre jutott 8 A tárgyak készítési idejét az elrejtésnél sokkal nehezebb megállapítani; erre az elrejtés idejéből inkább következtetni lehet. Anyaguktól, használatuk gyakoriságától és elhasználódásuk, kopásuk mértékétől függően az egyes tárgyak használati ideje különböző volt. A régészeti emlékanyagból példának a következőt említhetjük: a pénzzel keltezett cserépedények esetében, a törékeny és éppen ezért általában rövidebb élettartamú cserépedény készítési idejét általában az elrejtését megelőző egy-két évtizedre tehetjük. Más a helyzet az ékszereknél, amelyeknek egyes darabjai hosszú ideig, több évtizedig vagy esetleg egy évszázadnál tovább használatban voltak. A sok és hosszú használatot a rajtuk megfigyelhető kopottságuk is bizonyítja.