Folia archeologica 24.
Dienes István: Honfoglalás kori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről
200 DIENES ISTVÁN fegyveröv jelentésű török, illetve mongol szó, nevezetesen a saydaq - qurluq, ill. qur - kes, késig szavak jelentésváltozásait vizsgálva meg. 7 0 E szavaknak nagy jelentésbeli ingadozása van, egyaránt jelentenek övet, íj- és nyíltartó tegezt, a bennük hordott fegyvereket, sőt mindezeket együtt is, amit arra lehet visszavezetni, hogy régebben átfogóbb értelmük volt, az öv és a rácsatolt fegyvertartók gyűjtőnevei voltak, és csak utóbb különült el határozott értelmük, helyenként más-más jelentéssel. A nyelvi tények a tárgytörténet tanulságaival összhangban arra mutatnak, hogy mindezt összetartozónak érezték, s joggal, hiszen a szkíta időkben az öv a bal csípőn hordott együttes íj-nyíltartóval (goryt) valóban egységet képezett. Idővel e közös fegyvertartó tok szerkezete többször is megváltozott, de csak a III-IV. századtól különültek el véglegesen, mikor is önálló tartója lett a nyilaknak, amelyet a jobb oldalon, illetve az íjnak, amelyet a bal oldalon csatoltak az övre. A pusztai népek szemléletében azonban az öv a fegyverekkel továbbra is összetartozott. így válhatott a fegyvereket hordozó öv a fegyverviselésre jogosult teljes értékű törzstagok jogainak jelképévé, s a tárgy mindinkább szimbolikus jelentőségű lett. Ennek nyelvi vetülete, hogy az „öv, fegyveröv" jelentésű szavakból, illetve azok továbbképzett alakjaiból „fegyverövvel felszerelt gárdista, fegyverhordó, testőr" értelmű méltóság-, ill. foglalkozásnevek keletkeztek. Nyilvánvaló, hogy e fegyveröv viselő réteg a lovasnépek körében nem az egyszerű harcost jelentette, hanem a díszes övét méltóságjelvényként hordó főembert. A jeniszeji feliratokban az ilyen öveknek „arany" a jelzője, és az örökre eltávozó e legfontosabb és legdrágább felszerelési tárgyától a sírfeliratokban éppúgy búcsút vesz, mint kánjától, bajtársaitól, sebes járású paripáitól és népétől. Ilyen rangos réteg tagjainak kell tekintenünk honfoglalóinknál is mindazokat, akiknek derekát veretes fegyveröv övezte, azaz nem egyszerűen teljesjogú szabad nemzetségtagoknak, hanem a kíséret legrangosabb elemeinek s a nemzetségi arisztokrácia tagjainak, akik végsősoron maguk is a társadalom legfőbb vezetőinek, a nemzetség- és törzsfőknek, a fejedelmeknek kíséretéhez tartoztak. A veretes fegyveröv méltóságjelző szerepét szépen példázzák a fentebb érintett szeredi temetők. Noha a II. sz. temető fegyverviselésre jogosult réteg temetője, s nem tartozik az egyszerű köznépi temetők közé, a kétségtelenül korai szakaszából való leggazdagabb férfisírjában (4/55. sz.) mégsem találunk veretes fegyverövet. A sír pedig arany varkocskarikát, aranylemezkéket rejtett, s a benne nyugvó férfit felékszerezve, nagy gonddal, kitömött és felszerszámozott lóbőrrel temették el, csontos íjjal szerelték fel. Övének csatja és az öv szíjának maradványai tanúsítják, hogy íj- és nyíltartó tegezét dísztelen, veret nélküli övön viselte, rangjánál fogva csak ez illette meg. A II. sz. temető egyébként jóval szerényebb az I. számúnál, több a melléklet nélküli sír is, viszont kétségtelenül háziszolga sírja a megmentett részben nem bukkant fel. A ver etekkel sűrűn borított tarsoly: tarsolylemezeink közvetlen előzménye Mindenekelőtt meg kell indokolnunk, miért is tartjuk egyetlen tárgy díszítésére szánt, összetartozó daraboknak a különféle alakú és töredékes voltukban elég 7 0 U.- Kőhalmi, K., Drei alte innerasiatische Benennungen des Waffengürtels. Studia Turcica Szerk. Ligeti L. (Bp. 1971) 267-279.
