Folia archeologica 24.
Dienes István: Honfoglalás kori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről
A HONFOGLALÁS KORI TARSOLY 185 A honfoglalás kori sír mellékletei 1 .Fegyveröv veretei(2.ábra). Mind ezüstből, kéregöntéssel 4 3 készültek,a domborműves minta hátterében gazdag aranyozással. Igen erősen kopottak. a) Szélesebb pajzsalakú veretek (2. ábra 1-11). Egyenes záródású oldalukon ovális áttöréssel, amely a pajzs alakját követve felül enyhén kicsúcsosodik. Az áttörés csúcsára gúla alakban helyezett három köröcskéből ágaznak szét a vékony indák: lefelé kettő, az áttörés széle mentén a sarkok irányába, illetve másik kettő a felső mező teréhez alkalmazkodva, ívelt visszahajlással. Az indák végükön kettéválnak, visszakanyarodó hurokban záródva és szétágazásukból virágkehely bomlik ki, amelynek közepét és szirmait gyöngykörök alkotják. A fölső indapár széthajlásánál a veret csúcsát hármas osztású levélke tölti ki. A veret oldalt lehajló sima pereme a minta szintjéig kiemelkedve keretet alkot és az áttörés alsó oldalának két szélén indaként bekanyarodva kis hurokban zárul. Az indák behajló végei mindenütt ponttal hangsúlyozottak, bizonyos helyeken az öntés hibájaként ez következetesen betömődött. Hátlapjukon (2. ábra 11) három - a veret csúcsában egy, az áttörés két oldalán egy-egy szögecs, amelyek a veret hátoldalán kiemelkedő peremen 3 mm-rel nyúlnak túl. Ebből a fajtából ma 9 darabunk van (5 ép, 3 sérült és 1 töredék- 104/1909. 6-14. lelt. sz. példányok), a napló szerint eredetileg 11 darabot szolgáltattak be (6-16. alszám). Sz = 2; h = 2,4 cm. b) Nyúlánkabb szívalahí veretek (2. ábra 12-28), szélesebb oldalukon ovális áttöréssel. A szívalak középső beszögellése az áttörésbe torkollik és emiatt két széle épp csak érintkezik, a veret keretező pereme is az áttörésbe futva lezárul, de nem nyitott, hanem e részen is egybeöntött. Mintázata azonos szerkesztésű a zömökebb verettel, de a karcsúbb felső mezőnek megfelelően a felső indák visszahajlása meredekebb ívű és a magasabb csúcsot kitöltő levélke nagyobb és kidolgozottabb. Alul a mező elkeskenyedése miatt a perem nem zárul hurkos indavégződéssel. Hátoldalukon (2. ábra 12) az előbbivel azonos rendben három szögecs, hosszuk a másik veretfajtáéval egyezik. Az eredetileg beszolgáltatott 17 darabból (17-33. alszám) 9 példány (17-25. sz.) maradt ránk (5 ép, 3 sérült és 1 töredék). Sz = 2,2; h = 2 cm. c) S^íjvég töredéke (2. ábra 29). ívelt záródású darabja, amelyet mind az első közleményből, mind a 42-ben közölt fényképről ismerünk, már nincs meg. Előkerült viszont a lelet új restaurálása során - nyilván a leletegyüttes 83. alszám alatt leltározott fémtöredékei közül - a szíjvég felső végének oldalsó darabkája, s így hosszát, mintázatát rajzban biztonsággal újjáalkothattuk. A sima kereten belül háromszor ismétlődik az ötágú levélminta, amelynek középső levelei szárszerűen olvadnak össze és a minta tengelyét alkotják. A párosan lefelé illetve fölfelé ívelődő karcsú oldalsó levelek behajló végükkel a keretig nyúlnak, sőt az alsók és felsők belesimulnak a szegélybe. A levelek erezetét közepükön vonallal hangsúlyozták. A mai töredék egyik széle mentén, a hátlapon megmaradt két szögecs (az épebb mérhető hossza ugyancsak 3 mm) arról tanúskodik, hogy felső végén és közepén két-két, illetve a csúcsában bizonyára egy, összesen tehát öt szögeccsel szerelték fel. Az eredeti darab h = 5,6 (a megmaradt töredék h = 3,6) ; sz = 1,9 cm. 2. Tarsoly fedőlapjának veretei ( 3-5. ábra), ezüstből öntöttek. Domború mintázatuk rajzolata az öntés után poncolással készült, mélyebb hátterüket dúsan aranyozták. Kopottak. a) A középponti négyzetes veret. A veret közepén nagyméretű ovális ékkő erőteljesen földomborodó ágyazott foglalata, amelynek nyílását utólag vágták az öntött anyagba, szélét kicsipkézve. A foglalat körüli sima mezőt páros sávból képzett szabálytalan téglalap keretezi, amelynek sarkai és oldalainak közepe ívelődve nyolc csúcsot alkot. E csúcsokból bomlik ki a gazdag leveles mintázat. A téglalap oldalainak közepén kiemelkedő csúcsok hordozzák azt a négy finom szerkezetű palmettacsokrot, amelyek a veretnek csaknem egész felületét beborítják. Ezeket a csokrokat egy-egy összehajló húsos, alul befelé, fölül kifelé pöndörödő végű levél szegélyezi, míg középütt hármas osztású levélkéből kinövő karcsú virágkehely simul a szegélylevelek közé, maga is három levélből képezve és a szegélylevelek fölé magasodva. A négy oldal palmettacsokrát a téglalap sarkain ülő bimbószerű levélke kapcsolja össze. A mintázat részleteit poncolással finoman kidolgozták, a honfoglalás kori ötvösség gyakorlatából ismert módon a levelek tövénél ívalakú, párhuzamosan futó vonalakkal árnyékolt keskeny mezőt alkalmaztak; hasonlóképpen árnyalták a levelek külső széleit és az ékkövet keretező téglalap belső sávját is. 4 3 László Gy., A népvándorláskor művészete. . . 82-83.
