Folia archeologica 23.

V. Kocztur Éva: Újabb adatok Gorsium őslakosságának háztípusaihoz

ÚJABB ADATOK GORSIUM ŐSLAKOSSÁGÁNAK HÁZTÍPUSAIHOZ V. Kocztur Éva Tác-Margittelepen 1964-65-ben tártuk fel Gorsium II. századi bennszülött - nevezhetjük úgy is, hogy kézművességgel foglalkozó - lakossága telepének egy részét. Azóta évről évre újabb és újabb részleteket tárnak fel e területből. Az ásatási terv szerint a következő években nem folytatódik itt a munka. Ezért úgy gondol­tuk, talán érdemes lesz ezeket az új ismereteket röviden összefoglalva közreadni. A korábbi feltárások során a későrómai temető területén két „kör alakú építmény"-t tárt fel Lányi Vera. 1 Már ekkor is égetőkemencékre gondoltunk, de erre határozott bizonyítékot csak az 1968-as ásatás szolgáltatott. Ekkor ugyanis napvilágra került egy kör alakú, kétosztatú kemence, melynek boltindítása, rostély­részei is megvoltak. A kemence tüzelőnyílásának tetejére és az égetőtér peremére egy IV. századi téglasír épült rá ( 1. ábra, 4. ábra I\ / k). Az 1969-es ásatás újabb kemencét tárt fel (4. ábra V k). Ezt az objektumot azonban a III. század elején készült kőépületek tönkretették. Az eddig ismert kemencék, leletanyaguk alapján, a bennszülött telep házaival egyidősek: a II. század második felében működtek. Rövid összefoglalásunk nem teszi lehetővé, hogy ezeket részletesen ismertessük, 2 - erre más alkalommal térünk majd vissza. 3 Ugyancsak az 1969-es ásatás tárta fel a 15. és 16. házat is (4. ábra). íj. há^- Áz V k-hoz hasonlóan ezt is a III. században készült épületek tették tönkre. Annyit tudunk róla, hogy ez is, mint a többi, tapasztott aljú volt; lelet­anyaga alapján valószínű, hogy szintén a II. század második felében lakták. 16. ház ( 2~4• ábra). Iránya: K-Ny. Nagysága 350X250 cm. ÉNy-i sarkánál 90X40 cm-es bejárati rész. Két rövidebb oldalának közepén 20 és 25 cm átmérőjű cölöplyuk - a szelement tartó gerendák nyomai. A két hosszanti oldal mentén két-két 10-12 cm átmérőjű lyuk, a tetőgerendákat erősítő cölöpök helye. A ház harántmetszetében elhelyezkedő 6-8 cm-es cöveklyukak úgy sorakoznak egymás után, mintha szélfogó sövényt húztak volna a bejárati rész elválasztására ( 3. ábra a). - Hasonlóan elhelyezkedő lyuksort találtak egy Bratislava-Devinben feltárt, késő­1 Az 1965-ig feltárt anyagot szerző doktori disszertációja dolgozta fel 1968-ban. (Megjele­nés előtt: Alba Regia XII.) 2 Ez a forma a késő laténe-től kezdve megtalálható mind a provinciák, mind a barbarikum területén. Összefoglalóan: Fasshauer, P., Technologische Auswertung des Grabungsbefundes spätlatenczeitlicher keltischer Töpferöfen. Jahresschr. f. Mitteidt. Vorgesch. 43(1959) 245-287. A táci IV k-hoz legközelebb áll a bieskaui példa: uo. 281-282., 4. ábra 2. 3 Előkészületben: V. Kocztur É., II. századi égetőkemence Tácon. (Alba Regia)

Next

/
Thumbnails
Contents