Folia archeologica 23.
Garam Éva: Avar temetők Andocson
AVAR TEMETŐK ANDOCSON Garam Éva I. Л temetők feltárásának története. He/jtörténeti adatok Andocs kisközség, Somogy megye tabi járásában. A község a külső-somogyi dombvidéket átszelő Koppány patak egyik északi mellékága mentén ÉNy-DK-i irányban húzódik. A községet egy 1321-es oklevél említi először Ondoch néven. 13 90-ben Andoch-ként és Andach-ként írnak róla, 15 36-ban pedig NemesAndoch, Kápolnás Andoch, Egyházas Andoch néven történik róla feljegyzés. 1 Az utóbbi két név feltehetően kapcsolatban van a község 1500 körül épült 2 gótikus templomával, melynek szentélye ma is áll. A község neve személynévből ered: а XI. század óta használatos András név becézett alakja, mely régebben Undoes, Andacs, Anducs alakban volt ismert, de mint helynév, Andocs alakban, Bihar, Nyitra és Somogy megyében a jelenkorig fennmaradt. 3 A Somogy megyei Andocs területe az őskortól kezdve lakott volt, mint azt a Mexikó pusztai neolitkori leletek bizonyítják. A mai Nagytoldi pusztán rézkori települést tárt fel Draveczky Balázs, 1962-66-ban. A község területéről bronz-és vaskorszaki leletet eddig nem ismerünk, sőt a terület római kori lakottságára is csak a Nagytoldi pusztai szarkofág és egy szórványosan előkerült vaseszköz mutat. 4 A terület népvándorlás kori történetének megrajzolásához az első adatot a községtől DNy-i irányban kb. 3 km-re fekvő és ma Andocshoz tartozó Németsűrűn napfényre került sírok leletanyaga szolgáltatta. A bolygatott 10 sírból vaskard, lándzsacsúcs, fokos, öntött bronz övveretek és szíj végek kerültek elő, melyek a VII. sz. elejére keltezhetők. 5 A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régésze, Draveczky Balázs, 1962. október i-én értesítést kapott Andocsról, hogy a Kossuth Lajos utca, régi nevén Temető út 18. szám alatti telken homokhordásnál sírokat találtak. Ezen a telken a múlt században a gulyások háza állt, melyet a 40-es években lebontottak. Az üres telekről a község iakói azóta hordtak földet az építkezésekhez, de az első sírok csak 1962ben kerültek felszínre. Az 1-2. sírt tanulók bontották ki Hoppár Sándor iskolaigazgató felügyelete alatt. A sírok leletanyagából a helyszínre érkező Draveczky Balázs megállapította, hogy a területen avar temető van. A tervszerű ásatás 1962. október 9-től 20-ig tartott és összesen 15 sírt tártak fel. 6 1963. június 5. és július 24. 1 Csánki D., Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. II. (Bp. 1894) 586. 2 Genthon /., Magyarország művészei emlékei. I. Dunántúl. (Bp. 1958) 14. 3 Gombocz Z.-Melicb J., Magyar ethimológiai szótár. I. (Bp. 1914-30) 91-92. 4 Draveczky B.-Sági K.-Takáts Gy., A Somogy megyei múzeumok régészeti adattára. Somogyi Múzeum Füzetei 2. (Kaposvár 1964) 7. 5 Nagy G., Arch. Ért. 13 (1893) 315. 6 MNM Adattár XXI. 494/1962.