Folia archeologica 22.

Gáspár Dorottya: Római ládikák felhasználása

RÓMAI I.ÄDIKÄK 63 A héber szavakat figyelembe véve azt következtethetjük, hogy csak az fnx latin interpretációja utal egy olyan ténylegesen meglévő tárgyra, amely az „ARCA" felhasználásában segíthet. Az egyházatyáknál nagyobb részt az arca (egyház), arca foederis és arca testa­menti к itejezések fordulnak elő és az utóbbiak is többnyire már átvitt értelemben. 00 Kevesebb az arca szó előfordulási száma, amikor egy olyan tárgyra utal, amelv mö­gött az „ARCA" sejthető. Az eddigieket összefoglalva a res sacrae tartóeszközét lehetne ,,ARCA"-nak nevezni, valamint a keresztény irodalomban emlegetett egy bizonyos tárgyat, amelynek pontos meghatározásáról a későbbiekben lesz szó. Meg kell még jegyezni, hogy a vagyont képező tárgyak közül a pénz lehetett az „ARCA"-ban is. Erre a forrásanyagban csak egyetlen egyértelmű bizonyíték van, a Not. dig. ábrája; 0 7 a forrásanyag más része pedig legalábbis nem zárja ki ezt a lehetőséget. Az auctorok tanúságtételét lezárva azt kell megnézni, mire enged következ­tetni a leletanyag. A megfigyelések szerint a ládikában voltak piperecikkek, ékszerek, 0 8 érem°' J és egy jómegtartású ládikában kenyér, mellette pedig kancsó. 7 0 Minthogy az auctoranyag és az ásatási megfigyelés egybehangzó, nyugodtan ki lehet mondani azt, hogy ezeket, és csakis ezeket a tárgyakat tartották az „AR­CA"-ban. Ez a megállapítás azonban még nem tisztázza teljesen a ládikák felhasz­nálását, mert maguk a veretek sem egységesek. Megkülönböztethetők ugyanis fi­gurális és nem figurális veretek. A figurálisakon belül: bronz- és ezüstveretek. A nem figurális vereteken belül: öntött bronzlemezek és bronzveretek, valamint egyszerű vaspántok. Külön csoportot alkotnak azok az öntött bronz kazettafedők, amelyeket még külön is díszítettek veretekkel. Kicsi méretük miatt megengedik azt a következte­tést, hogy esetleg a tömjénes dobozkákhoz tartoznak. Milyen felhasználási területre engednek hát következtetni a veretek maguk? Az ábrázolások többségükben az érmék mintakincsével megegyező jelenetek, tehát hivatalos jellegűek. A nem figurális veretek egyszerűsége viszont inkább a mindennapi életnek felel meg. így tehát két nagy felhasználási terület kínálkozik: I. a magán célú felhasználás, II. a hivatalos célú felhasználás. Ez utóbbi magában foglalja az „ARCA" katonai és vallási vonatkozásait is. I. MAGAN CÉLÚ FELHASZNÁLÁS Ezen a területen a ládikák gyakorlati célokat szolgáló alkalmazása figyelhető meg. Az a tény, hogy a nem figurális veretek kulcspajzsain sok esetben foltozás, ja­vítás látható, nemcsak hosszú használatukat bizonyítja, hanem azt is, hogy állan­dóan zárták, tehát őrizték benne az ékszert és olykor az ékszerrel együtt a pénzt г' г' Thesaurus II. arca címszó 433—. 6 7 L. 8-9. j. és 1-2. ábra. 6 8 Vö. 56. p. 6 9 Uo. 7 0 A res sacrae körébe tartozik. Intercisai ládika: Bonis É., BpR 14(1945) 567.

Next

/
Thumbnails
Contents