Folia archeologica 22.

Gervers-Molnár Vera: A sárospataki bokályos ház

SÁROSPATAKI BOK Ä1.YOS HÁZ 199 io. ábra vert feltöltésben mindenfelé találtunk elszórtan bokály-töredékeket (9, 10, 11. áb­rák), sőt néhány kisebb csempedarab a torony északi bejárata előtti hídverem fel­töltéséből is előkerült, szintén az 1702-es robbantás utáni feltöltésből ( 12. ábra), s a vár délnyugati sarokbástyája, az ún. Veres-bástya, lejáratának megásása közben is rábukkantunk pár bokály-darabra a felső - 1702 utánról való - rétegben (íj. ábra) ; azt kell mondanunk, hogy az eddig talált több mázsát kitevő bokály-töredé­kek legnagyobb százalékban a torony nyugati oldalánál a fent említett, aránylag kisméretű területen kerültek elő. A feltételezett villámcsapás után ugyanis ide szór­hatták ki a megsérült csempéket s a részben tönkrement helyiség ill. helyiségek megrongált belső berendezését is, mint a cserépkályhák maradványait. Az ásatások az 1700-as év körül tervbevett helyreállításhoz is szolgáltak némi támponttal. A villámcsapás elképzelhetően részben vagy teljes egészében megsemmisíthette a torony tetőzetét, mely fazsindellyel lehetett fedve. A helyreállítók pedig - talán újabb tűztől való félelmükben — úgy határoztak, hogy az új tetőt cseréppel kellett volna befedni. Legalábbis erre látszik utalni, hogy a torony nyugati oldala mellett egy széles sávban óriási tömegben kerültek elő gondosan egymásra és egymás mellé rakott kupás tetőcserepek (9. ábra) ugyanazon a szinten, mint ahonnan a bokály­töredékeket is feltártuk, közvetlenül az 1702-es robbantás eredményezte köves ré­teg alatt. 2 4 De a cserepezésre már nem kerülhetett sor. Az 1702-ben bekövetkezett robbantási munkálatok minden tervbevett helyreállítást megakadályoztak. 2 5 A vár­falak törmeléke hullt a lerakott kupás cserepekre éppen úgy, mint a kiszórt bokály­töredékekre. Talán a robbantás okozta légnyomás, vagy méginkább az 1703. évi tetőzet lerombolása miatt a „bokályos ház" gyenge falai nem bírták tovább a rá­juk nehezedő nyomást és leomlottak. Velük omolhatott még valamennyi bokály­töredék is, s ez a magyarázata, hogy kis számban, de mindenütt, találunk az 1702 utáni vastag feltöltésben (a feltöltés nagyjából 1703 és 1730 közöttre datálható) csempedarabokat. (Az olasz-bástya későbbi, XIX. sz. első feléből származó feltöl­2 4 A gondosan lerakott kupás cserepek 1963 augusztusában kerültek elő. 2 5 A vár 1702-es robbantásáról: Détshy M., i.m. 101-113.

Next

/
Thumbnails
Contents