Folia archeologica 21.
Temesváry Ferenc: A kisipari fegyvergyártás gazdaságtörténeti kérdései a XIX. században
2 I О temesváry ferenc való válogatás nélkül igyekezett „. . . nemcsak iparunk fejlődését meggátolni, hanem a nagynehezen meglett iparunkat is elpusztítani". 2 4 Ezzel szemben Poroszországban, Belgiumban és Ausztriában a puska- és kardgyárak számszerűen gyarapodnak. Ezek nagyrészét a gőzgépek és a lóerő emelkedése is jellemzi. 2 5 Ezekben az években a „fegyvergyárak" elsősorban Pesten összpontosultak, s a vidéki városok nagyarányú fejlődése ellenére a Pesten kívüli termelés csaknem teljesen elhanyagolható. E megállapítás a vágó és szúró fegyverekre is vonatkozik. Az utóbbi iparág sem idehaza állítja elő a pengeanyagot, hanem főleg Solingen, Stájerország a készítés helye, míg hazánkban főleg a szerelési munkákat végzik. A korabeli mesteremberek a fegyveripar és általában az ipar területén kialakult helyzetet nem tudták elválasztani a céhszervezetekben történt változásoktól. Bár a szabad ipart i860, május elsején kihirdették, azonban a céhszervezetek ha egyre gyengülő formában is, - az ipari termékek minőségét védő rendszabályokat még egy ideig fenn tudták tartani. A szakértők 1869-re összeállították az új ipartörvényt, mely általában nagy felháborodást okozott a szakmabeliek között. A céhekbe törörült régi mesteremberek az Ipartörvény első paragrafusát tartották különösen sérelmesnek, mivel az megerősítette az 1859. évi rendeletet, amely szerint: „A magyar korona területén mindenki, aki élete 24. évét betöltötte, nemre való tekintet nélkül - az illetékes hatóságnál tett szóbeli, vagy írásbeli bejelentés, s erről nyert igazolvány alapján, bármely iparágat bárhol, önállóan gyakorolhat". A mesteremberek követelték a paragrafus módosítását, oly módon, hogy a kérelmező „önállóan és szabadon gyakorolhat . . . azon iparágat, melyet tanult". 26 A szabad iparral kapcsolatban az állásfoglalás nem egyértelmű ugyan, de jellegében meghatározó maradt 1884-ig, amikor e téren némi javulás következett be. Az iparosokkal szemben az iparfejlődés magyar teoretikusai beszédeikben és írásaikban egyaránt a céhes világ elmarasztalása mellett elsősorban a magyar uralkodó osztály felelősségét hangsúlyozták iparunk katasztrofális helyzete miatt. ,,. . . Főurainknak, kormányközegeinknek hasztalan ajánljuk iparcikkeinket akár magyarul, akár németül, oda sem hederítenek". 2 7 Ezért néhányan, jellemző példákra hivatkozva, kíméletlenül kimondják, hogy kormányzatunk és tőkepénzeseink „a magyar iparnak nem emelői, de elnyomói". 2 8 Ha ez nem is volt általában igaz, de az volt a fegyveriparban. Az 1873-ban Bécsben megrendezett kiállítás magyar anyaga már azt mutatja, hogy fegyverműveseink termelőképessége megfelelő, „akár a kivitel ízlésességét illetőleg, a monarchia többi országával s a Lajtán túli fővárossal is győzelmesen versenyeznek". 2 9 A lemaradás elsősorban abban mutatkozott meg, „. . . hogy a finomabb (damaszk) kettős csövek készítését eszközlő úgynevezett csőkovácsok (Rohrschmiede) az országban nem léteznek". 3 0 Ez azonban csak egyik gyengéje 2 4 Gerster M., A kézművesség jövő alakulása. (Szeged 1930) 36. 2 5 Poroszország területén 1861-ben 35 puska- és kardgyár volt, míg Belgiumban 1865ben 54 gőzgép 547 lóerővel működtette a gyárakat és a puskaműves ipartelepeket. Hunfahy I., Európa államainak rövid statisztikája. (Pest 1868) 31, 239. 2 8 Streitman ]., Néhány szó az iparállapot és ipartörvény érdekében. (Pest 1869) 8. 2 7 Keleti K., Hazánk és népe. (Pest 1871) 210. 2 8 Uo. 2 9 Ua., Honismertető. A bécsi 1873-ik közkiállítás magyar katalógusának bevezető része. Az itt elmondottakat vö. 298. 3 0 Uo. 298-299. Ugyanezt a gondolatot fejtegeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Jelentése 1870-187J. (Bp. 1877) 74.
