Folia archeologica 21.

Patay Pál: A javarézkor néhány etnikai és időrendi kérdéséről

14 PATAY PÁL hogy a nagyobb tiszántúli és közép-alföldi temetők, amelyekből a Ny-K-i tájolású sírok hiányoznak, a kultúrán belül egy fiatalabb időszakot képviselnének. Az ellentétes tájolású temetés okát sokkal inkább magyarázhatjuk a széles területet benépesítő bodrogkeresztúri kultúra egyes csoportjainak - törzseinek szokásai közötti különbséggel. Vagyis inkább etnikai okokra vezethető vissza e jelenség: amíg a kultúra népe általában a K-Ny-i tájolást űzte, addig az északalföldi törzsei, feltehetőleg helyi hagyományok hatására, a Ny-K-it alkalmazták.

14 Idővel azonban ezek körében is tért hódított a K-Ny-i tájolású rítus, hiszen az Polgár-Basatanyán és Tiszavalkon a fiatalabb sírok között fellép (sőt még Jászberény-Borsóhalmán is). Nem is a tájolás hasonló alakulása az egyetlen azonos jelenség, amely PolgárBasatanya II. periódusú temetőrészét és a tiszavalk-kenderföldeki temetőt egymással összeköti. Ezért jogosan tételezhetünk fel a két temetőt használó két közösség között szorosabb etnikai kapcsolatot (esetleg törzsi összetartozást). Egyidejűleg azonban ezek az összevágó jelenségek az Alföld északi részén még több temetőben, ha nem is pregnánsan, de ismétlődnek. Következtetéseink tehát feltehetőleg érvényesek ennek az egész területnek javarézkori lakosságára is. Ilyen jelenségnek tekinthetjük pl. a vadkan (sertés) állkapcsok, agyaramulettek, kisméretű réztűk előfordulását a sírokban (4. ábra). Tiszavalkon 4 sírban is találtunk a halott mellékleteként ágaitól (rami mandibulae) megfosztott vadkan (sertés) állkapcsot. Az állkapocs ilyen módon való előkészítésének rituális jelentősége kellett legyen. Mind a négy esetben Ny-K-i tájolású, jobb oldalon fekvő, azaz férficsontváz volt a sírban (1., 22., 46., 48. sz. sírok). Hasonló vadkan (sertés) állkapcsok a polgár-basatanyai temetőből is jól ismertek. Ott azonban elsősorban az I. periódus (tiszapolgári kultúra) férfisírjaira jellemzőek, olyannyira, hogy 24 sír közül csak 3-ból hiányoztak.

1

5 Bár a néhány, az I. és II. periódus között átmenetet képező sír egyikében szintén jelen volt (45. sír), а II. periódusból származók közül, nagy számuk ellenére csak kettőben (85., 133. sír) - sőt esetleg csak egyben.

1

6 E két sír azonban itt is Ny-K-i tájolású volt, vagyis olyan, amely megőrizte az eredeti rítust. Nyilvánvaló, hogy a vadkan (sertés) állkapcsok előfordulása mind Basatanyán, mind Tiszavalkon a korai rézkor örökségét képezi és közös alapra vezethető vissza. Csakhogy utóbbi helyen ez a tradicionális szokás még a bodrogkeresztúri kultúra idején is egy darabig erőteljesen tovább élt, az előbbin viszont már csak elvétve jelentkezett. 1

4 A helyi hagyomány öröklődése a korai rézkorból a javarézkorba igen szembetűnő PolgárBasatanyán, különösen, ha B. Kutzián Ida azon megállapítását szem előtt tartjuk, hogy a bodrogkeresztúri kultúra ott már kifejlett alakjában lép fel. (B. Kut^idn I., The Copper . . . 523.) Ennek figyelembe vételével ugyanis nehéz elképzelni, hogy ott a bodrogkeresztúri kultúra a tiszapolgárinak töretlen folytatását képezné. Mégis az elmondottak alapján a kontinuitás a temetkezési szokások terén nem vonható kétségbe. 1

5 20., 36., 79. sz. sírok. - B. Kutzián I., The Copper . . . 61., 309. (A 20. sírt utóbbi helyen figyelmen kivül hagyja.) 1

6 A 75., 109. és 121. sírban, amelyeket Kutzián I. szintén sertésállkapoccsal ellátottnak említ, nem a rituális, az ágaitól megfosztott előrész, hanem csak egy állkapocstöredék volt található, mégpedig az ételmellékletként sírbahelyezett sertéscsontok között. Ezeket tehát a mi esetünkben ki kell rekeszteni az állkapocs-mellékletes sírok sorából. A 133. sírban talált töredékről sem biztos, hogy a temetés során milyen funkciót töltött be. - Lásd: B. Kutzián I., The Copper . . . 148-149, 187, 202, 213, 309.