Folia archeologica 21.

Kovács László: A budapesti lándzsa; A magyar királylándzsa történetének vázlata

i}8 koväcs läszl0 phanvs, Clemens, Sixtvs, Cornelivs és Lavrencivs következnek. A két donátor felirata Stephanvs rex és Gisla regina. István öltözete derékon övvel átkötött tunika és jobb vállán boglárral összefogott köpeny. Fején alacsony diadémszerű koronát visel, jobbjában lándzsát, balkezében országalmát tart. . ,"

5

2 Mivel a palást jelenleg nem tanulmányozható, a régebbi leírások mellett a Pannonhalmán őrzött, valószínűleg XVII. századi byssus-selyemre festett másolat

3

3 ábrázolásait is figyelembe kellett vennünk (6. ábra), bár az összehasonlítás veszélyeire Kovács Éva felhívta a figyelmet.

5

4 A medaillonokban Gizella, Imre (?) és Cornelius kezében nincsen lándzsa, viszont István király és Szent István protomártír nem a többieknél levő egyszerű levél alakú pengéjű lándzsát, hanem frank jellegű szárnyas lándzsát tart

5

3 (7-8. ábra). Bár az a magyarázat nem vethető el, hogy a XVIII. században Bécsben élt még annak emléke, hogy I. Istvánnak lándzsajelvénye volt, s az elkészült másolat István képének lándzsáját csak ekkor javították át szárnyasra,

5

8 mégis valószínűbb, hogy az eredeti paláston is szárnyas lándzsa szerepel

5

7 (9. ábra). A szárnyas lándzsa ábrázolás Ademarus forráshelyét támogatná, de hitelessége mellett mégsem dönthet, mert szószerint véve Géza nagyfejedelemre, s ebből következően II. Ottóra vonatkozna, a lándzsaadományozás viszont III. Ottó politikájába illeszkedik. Tudjuk ugyanis, hogy III. Ottó 1000-ben Gniezno-ba utazott, és Vitéz Boleszláv lengyel fejedelmet a birodalom patríciusává emelte, s ennek látható jeléül ,,. . . levevén a saját fejéről a fejedelmi diadémot, Boleslav fejére helyezte a baráti szövetség jeléül, a győzelmi zászló számára pedig az IJr keresztjéből egy szöget szent Mauritius lándzsájával ajándékként adta . . ,"

5

8 5

2 Kovács É., AHA 1958. 185. 5

3 Ua., Művtört. Ért. 5(1956) 25-26., Ua., A székesfehérvári . . . 160. 5

4 Ua., Művtört. Ért. 1956. 25-26. 5

5 Deér J. szerint a lándzsa tipusa a kopás miatt nem állapítható meg, de valószínű, hogy bizánci sémát követ: A magyar királyság ... 14., 2. j. ; A bizánci hatások kizárólagossága ellen Tóth Z. már szót emelt: Történetkutatásunk ... 35., 34. j.; ifj. Horváth J. kimutatta, hogy a bizánci hatások a nyugat közvetítésével jelentkeznek a paláston: IK 1956. 11, 16.; Kovács É., pedig a bizánci művészettől erősen ihletett Ottó-kori művészetből vezette le az ábrázolásokat: AHA 1958. 197-212. Mivel a palást a királyi pár megrendelésére készült, a kivitelezőnek ismernie kellett a megrendelőket, és királyi viseletüket híven kellett visszaadnia: Cxpbor В., A magyar szent korona és a koronázási palást. III. Béla magyar király emlékezete. (Bp. 1900) 113.; Az Istvánnal egy sorban ábrázolt vértanúk - bár sohasem voltak uralkodók - szintén ezt a viseletet hordják, a művész őket is királyi díszbe öltöztette, de Istvánnak ezek voltak a királyi jelvényei. Vö. Leopold Л., Szent István király ikonográfiája. SzIE III. (Bp. 1938) 118-119.; Ezt támasztja alá az a tény, hogy megkülönböztetésül a több lándzsás szenttől, I. István és védőszentje szárnyas lándzsát tart a kezében. Ez a különbségtétel tudatos, mert az apostolok árkádjai felett ábrázolt lándzsás harcosok kezében - a korszerű nyugati fegyverzetnek megfelelően - szárnyas lándzsa van. 5

6 A „Beilagen zu der Krönung Kaiser Leopolds II. in Pressburg, anno 1790." (Wien 1790) c. munkában a palást leírásakor említik: „Diese Lanze erhielt der hl. Stephan von Kaiser Otto III., seinem Paten." Uhlirz, ^i., Jahrbücher . . . 508., 26. j., 504., 6. j. nyomán. 5

7 Az eredeti palástról készült fényképek egy részén a lándzsa baloldali szárnya felismerhető [pl. Gerevich T., Magyarország román kori emlékei. (Bp. 1938) 247.; Kovács É., ÄHA 1958. 10. ábra 9.], másutt viszont nem látszik, ebben csak az eredeti vizsgálata dönthet. 5

8 „Et accipiens imperiale diadema capitis sui, capiti Bolezlavi in amicitiae foedus imposuit, et pro vexillo triumphal! clavum ei de cruce Domini cum lancea sancti Mauricii dono dédit..." Anonymus Gallus, Chronica Polonorum I. с. 6. MGHS IX. 429.