Folia archeologica 21.

Kovács László: A budapesti lándzsa; A magyar királylándzsa történetének vázlata

a budapesti lándzsa i 3 3 pedig ellene foglalt állást.

4

3 Az újabb német kritikák hallgatólagosan

4

4 vagy nyíltan,

4

5 szavahihetősége mellett törnek pálcát. Más szempontból László Gyula is felhasználta ezt az adatot,

4

0 azonban mégis Deér J. tagadó álláspontját kell elfogadnunk.

4

7 Van azonban egy hiteles „forrás", melyet szempontunkból még nem vizsgáltak meg alaposan: a koronázási palást. A koronázási jelvények közé tartozott az egykor miseruhának készült, a XII. század végén a mai formára átalakított,

4

8 hajdan bíborselyem palást, melyet felirata pontosan keltez: „Krisztus megtestesülésének 1031. évében, a 14. indikcióban készítette és adományozta ezt a miseruhát István király és Gizella királyné a székesfehérvári Szűz Mária egyháznak".

4

9 Hímzett ábrázolásait a legújabb kutatás is feldolgozta, s az új eredményekre

5

0 támaszkodva, a továbbiakban csak a legalsó sáv - az egyház vértanúi s velük egy sorban a királyi pár - képeivel foglalkozunk. E sávban,,. . . indával körülfogott stilizált madárpárok között, 12 nagyobb medaillonban, stilizált, három liliomszerű kereszttel díszített koronával, fejedelmi ruhában ábrázolták az egyház első vértanúit, a két középső kivételével, amelyekben a királyi donátorpár jelenik meg. A mártírok lándzsát és gömböt tartanak a kezeikben. Neveiket a szokásos módon fejük mellett, egymás alá írt betűkkel tüntették fel. Balról jobbra számítva az első neve hiányzik, társából következtetve valószínűleg Dámján lehetett. Majd Cosmas, Pantaleon, Georgivs, Vincencivs,

5

1 Ste4

3 Deér J. kimutatta a tudósítás tévedéseit, s az Istvánnak adományozott lándzsa adatának eredetét Anonymus Gallus XII. század első felében írt Chronica Polonorum-ában, vagy más, ezzel összefüggő műben fennmaradt lengyel lándzsa-adományozásban (vö. alább 58. j.) találta, meg: A magyar királyság . . . 13.; Ua., Sz 78(1944) 17-18.; Ua., HZ 200 (1965) 703.; Ua., Die heilige Krone Ungarns. (Wien 1966) 196., 38. j. 4

4 Vö. Schramm, P. E., i. m. 503, 519-521.; Ua., Herrschaftszeichen: gestiftet, verschenkt, verkauft, verpfändet. NAWG 1957: 5. 174. ; Schramm

, P. E.-Miitherich, F., i. m. 139.; Schramm, P. E., Skizze der Geschichte Polens im Lichte der Herrschaftszeichen. L'Europe aux IX

eXI

e siècles. (Warszawa 1968) 263-264. 4

5 Uh/irz, M., Jahrbücher des Deutschen Reiches unter Otto III. (Berlin 1954) 226-227., 503-510. (Otto III. 983-1002). Álláspontját, miszerint 996. december 26-án Kölnben Bruno Gizella hercegnő testvére, akit 1007-ben szenteltek augsburgi püspökké, s akit Ademarus Querfurti Brunoval felcserélt - jelenlétében, Deodatus közreműködésével, prágai Adalbert keresztelte meg Vajkot; III. Ottó császár volt a keresztapa, akitől István megkapta a szent szög ereklyét és a Mauritius lándzsát (i. h. 509-510.; Ua., MlÖG i960. 206.; Ua., Handbuch . . . 209., 237.); élesen bírálta és elutasította: Vajay Géza nagyfejedelem és családja. Szfeh. Évsz. 1. (Székesfehérvár 1967) 68., 2. j. 4

6 László Gyula, Géza keresztségben kapott Stephanus nevével és rex címével foglalkozott; szerinte hazai pénzverésünk Géza - Stephanus rex feliratú - éremverésével indult meg. Eás^lóGy. Sz 97 (1963) 389-391.; Ennek bizonyításához az eddigi anyag nem elegendő. Vö. Huszár L., NK 62-63 (1963—64) 101; Ua., Acta Arch. Hung. 19(1967) 187.; Deér, /., HZ 1965. 703-704. 4

7 Györffy György szíves közlését és segítségét ezúton is megköszönöm. 4

8 Esetleg 1270 körül. Vö. Kovács É., A Székesfehérvári királyi bazilika XI. századi kincsei. Szfeh. Évsz. I. (Székesfehérvár 1967) 157-162. 4

9 „Anno incarnationis Xp (isti) MXXXI indiccione XIIII a Stephano rege et Gisla regina casula hec opera(t)a et da(t)a ecclesiae Sanctae Mariae sitae in civitate Alba" - a próféták és az apostolok sávját elválasztó szalagon. Kcvacs É., AHA 5 (1958) 183-185. ; Itt köszönöm meg Kovács Éva szívességét, hogy tanulmányának kéziratát rendelkezésemre bocsátotta. r

,° A palást értelmezésével kapcsolatos ellentétek [az ábrázolásokat ifj. Horváth J. a Credo : IK 60(1956) 4-12, 19.; Kovács É. pedig a Te Deum alapján magyarázta: AHA 1958. 190-197.] szempontunkból elhanyagolhatók. 5

1 Utána következik Gizella, Imre és I. István.