Folia archeologica 20.

volt azzal, hogy a tudomány szakadatlan fejlődésével a vélemények, megállapítások elavulnak az újabb kutatások fényénél. Maga írta, hogy „ . . . boldog lennék ha tudhatnám, hogy 50 év múlva megállapításaim 15-20 %-a helyénvaló lesz . . ." Ez jóval magasabb százalékban biztosított vizsgálati adatainak százezres szériákban végzett tényanyagában. Lebilincselő egyénisége, határtalan lelkesedése a feladatokra tüzelő agilitásával a természettudományok speciális kutatóinak népes gárdáját állította csatasorba a tudomány műveléséhez nélkülözhetetlen komplexitásért, amelynek úttörője volt a régészettudományokban. Igényes kutató volt, aki nem nyugodott meg a már megtalált ösvény kitaposott útjain járni. Szakadatlanul kereste az új módszert, a barlangkitöltések, löszmorfológia, matematika-statisztika felhasználásával, hogy minél több egzaktsággal és valószínűséggel feleletet adjon az őskőkori kultúra fejlődésének 500 ezer éves hazai történetére. „Mélységes mély a múltnak kútja" . . . Thomas Mann e szavaival kezdte és fejezte be a „Medveemberek krónikája" c. könyvét, amely az istállóskői barlang komplex kutatását és sokrétű feldolgozását tárta a nagyközönség elé, amelyből módszere a szakmán kívül állók számára is érthetővé válik. A múlt kútjába mindig mélyebbre merített és a vértesszöllősi mésztufa bányában 1963-ban megkezdett feltárásával a kút alját érte el, vele Európa legjelentősebb őskőkori telepének és egyetlen európai előemberének, a közismert „Sámuel"-nek feltárója lett. Váratlan halála félbeszakította élete főművének további folytatását és a rendkívül fontos leletanyag monografikus feldolgozását. Élete erejéből még telt „A kavicsos út" c. tudományos-népszerűsítő könyvének befejezésére, amelyet már csak halála után vehet kézbe az olvasó, melyben a vértesszöllősi telep és előember életét írta meg. Talán a kavics, a kő, jelképe is életének. A kő, a vele járó munka volt számára minden, amellyel eggyé forrva, belőle sohasem volt elég. Gránitalapon állt, és semmi sem tudta eltéríteni elhatározott szándékától. Ö volt az egyetlen olyan régészünk, aki kutatás közben nem hagyta el a paleolit, ill. mezolit területét, nem foglalkozott a hozzá közeleső más korokkal, és ha kis kirándulást tett is néha, mindig megmaradt a kőnél. Specialista volt, de mindig integráltan látott és dolgozott. Érdesen őszinte volt, mint kolléga, de barát; zsírkő lágyságú a szíve, ha segíteni kellett, és az opálok sokszínű fénye csillant meg szellemében. Életműve bár torzó maradt, de alkotása olyan építmény, amelyre a hazai és külföldi őskőkorkutatás mindig bátran alapozhat. A tudományos kutatásához államunk részéről nyújtott anyagi támogatás munkássága révén sokszorosan visszatérült.