Folia archeologica 19.
Patay Pál: A tiszavalki rézfokos
i6 PATAY PÁL (3. ábra 4a—b), a megtört világosi fokoson (4. ábra 3), valamint igen jól érzékelhetően egy I liricsen talált példányon (4. ábra 5a—b) figyelhetjük meg. Az élnek ez a felívelése úgy hat, mintha az él közelében maga a fokos tengelye is felfelé görbülne. Ezt tapasztalhatjuk az alsójárai (4. ábra 6), az egyik ismeretlen lelőhelyű (2. ábra 5a—b), valamint egy Baranya megyei példányon (5. ábra ia—b). A hiricsi fokoson egyébként, bár egyenes testű, a nyéllyuk mellett egészen szárnyszerű nyúlványokat találunk, nemcsak az alsó, hanem a felső oldalon is (4. ábra 5a—b). A használat következtében több fokos foka — amelyet kalapácsként is használhattak — peremessé vált és mintegy gombos végűvé torzult. Az öcsödi (3. ábra 2), tiszadobi 8 és Győr vidéki fokoson (3. ábra 3a—b) figyelhetjük ezt jól meg. Az alsójárai fokos kerek foka is kissé gombszerű, de ez már nem a használat következménye; az eszközt már ilyen alakúra készítették, bizonyára az előbbi példák hatására (4. ábra 6). A Baranya megyei fokoson meg már egészen erős gömbsüveg alakú gombot találunk a fokos karjának végén, amelynek talán már nem is annyira gyakorlati, mint inkább díszítő jellege lehetett (5. ábra ia—b). Amidőn átnéztük a rézfokosok tipológiai sorát, megfigyelhettük, hogy bármennyire is különös a tiszavalki 29. sír rézfokosának az alakja, annak minden sajátosságára, ha külön-külön is, de találunk analógiát. Foka azonos a Baranya megyei példányéval, nyéllyukának kiképzése akár az egyik fényeslitkei, ill. méginkább a hiricsi fokoséval, élének alakja ugyancsak a hiricsiével, nem kevésbé a megtört testű példányok zömén láthatóval. Példányunk tehát tökéletesen beleillik a bodrogkeresztúri kultúra fokosainak formakörébe, és azok tipológiai sorának szinte legfejlettebb tagját alkotja. A fentebb vázolt tipológiai fejlődés egyes állomásai azonban nem jelentenek időrendi sorrendet. Legalább is a Kárpát-medencében mindezek egy és ugyanabban az időszakban, a javarézkorban lépnek fel. Ezt igazolja az a tény, hogy rézfokosokat eddig zárt leletből csakis a bodrogkeresztúri kultúra köréből ismerünk. A most bemutatott tiszavalki példányon kívül a tiszadobi is temetőből származik, 9 nem is beszélve a kiskőrösiről, amely méghozzá hiteles feltárásból. 1 0 Az érdi valószínűleg egy gazdag sír- vagy raktárlelet tartozéka; ellentett élű rézcsákány, szakáiháti típusú réz laposbalta és rézkés — mind a bodrogkeresztúri kultúra vezértípusa — volt vele együtt. 1 1 A világosi fokos egy, a bodrogkeresztúri kultúra sajátos kőbaltájával együtt jutott a Nemzeti Múzeumba. 1 2 De mindezeknél még döntőbben bizonyítja megállapításunkat az, hogy a fényeslitkei temetőben talált két fokos egyike egyenes (2. ábra 3), a másika megtört testű (4. ábra 2), márpedig ez a temető egységesen a rézkornak csakis a bodrogkeresztúri kultúrával jellemzett középső szakaszából szolgáltatott leleteket. De egyazon temető leletét képezhette a fentebb említett két ismeretlen lelőhelyű, eltérő alakú fokos is, hiszen egyszerre, azonos körülmények között jutottak a Nemzeti Múzeum birtokába (2. ábra 5 a—b; 3. ábra ia—b). Az említett, ill. a mellékletet képező jegyzékben felsorolt fokosok zöme tényleg a bodrogkeresztúri kultúra törzsterületéről való. Vannak azonban azon kívül 8 Patay P., Arch. Ért. 77 (1950) XXXV. t. 20. , J Uo. 115. 1 0 L. 1. j. 1 1 Alagyar Nemzeti Alúzeum, ltsz. 30/1899—1—4. 1 2 Patay P., A bodrogkeresztúri . . . 98., XXXVI. t. 2.
