Folia archeologica 18.

Gábry György: A tárogató

256 GÁ

BRY GYÖRGY 11 cm. A villás betét itt is hiányzik (ez a múltszázadban már feleslegesnek hatott), e helyett hordószerű külön tag szolgál a nád betűzésére (116. ábra). Utolsó hangszerünk sok tekintetben a legérdekesebb darab, és máig komoly problémát jelent értelmezése.

2

0 Nemcsak azért, mert minden eddigitől eltérő méreteket és bizonyos formai különállást mutat, de főként azáltal, hogy hosszúkás sípcsöve nem dallamképzésre szolgál, mivel összesen egy lyuk van rajta (115/è ábra). A legfeltűnőbb külső kiképzése: gondosan esztergályozott elegáns, karcsú teste barokkosan tagolt, befúvó részén pedig hatalmas, gömb alakú, ún. körte, amelyet számos lyukasztás tör át, nyilvánvalóan a hangképzés, ill. hangszín érdekében. Mindezen eltérései ellenére azonban kénytelenek vagyunk ebbe a csoportba sorolni, hisz semmilyen más típushoz nem közelíthető. Leginkább a duda ún. bordun-csövére emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy ez a példány önálló funkciójú és művészien megmunkált darab. Fel kell tételeznünk, hogy — ha szórványosan és rövid időre — létezett valaminő többszólamúságra való törekvés, amely a kisebb, dallamhordozó sípok mellé ilyen nagyobb, basszusmegtámasztást biztosító hangszereket is használt, főként olyan együttesekben, amelyekben a tárogató volt az uralkodó hangszertípus ! Ha ebből a sorozatból kiemeljük a legteljesebbnek — tehát tipikusnak — mutatkozó Beliczay-féle példányt és összehasonlítjuk a nemzetközi hangszer anyaggal: kiderül, hogy eléggé általános jelenséggel van dolgunk. Curt Sachs, a hangszertörténet fő szaktekintélye, szinte teljes áttekintést nyújt a típusról, „Kegeloboe" néven.

2

1 Idézett könyvében — amely az összehasonlító zenetudomány egyik mesterműve — rámutat, hogy ábrázolása először az i. sz. II. században, zsidó érméken tűnik fel, mégpedig párosával. Helytelen lenne — írja — ezeket trombitának vagy harsonának értelmezni, hisz a befúvócső alatt világosan látszik a jellegzetes tárcsa, amelyre a fúvó ajkai támaszkodnak. Hangsúlyozza és kimutatja elterjedtségét Európa-, Ázsia- és Afrika-szerte, ami nyilvánvalóan az izlámnak köszönhető. Ezért is nevezik sok helyütt török- ill. arabsípnak. Az arab—perzsa miniatúrákon ez a típus — amelynek mai elnevezése zamr (többes számban mizmdr) — fából esztergályozott, 7—1 hanglyukkal, tárcsával a befúvó nyílásnál, és egy forgatható nyakkal, ami mélyen a csőbe nyúlva úgy van kimetszve (lásd a fent említett villás betétet), hogy a három felső hanglyukat (és a hátsó oktávlyukat) forgatás által elfedi, ill. használat közben szabadon hagyja. A tárogató további típusai: a mongol és az indiai változat. A mongol típus végén erősen kihajló, trombitaszerű bádogtölcsér van, míg az indiai variáns tölcsére általában bronzból öntött, kisebb és laposabb.

2

2 A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy a tárogató ősi alakja eredetileg Ázsiában, vsz. az iráni fennsíkon alakult ki, ahonnan perzsa—arab— török közvetítéssel a XIII. században jutott el Európába (részben Spanyolországon, részben a Balkánon át), és nagyon valószínű a feltevés, miszerint 2

0 Leltári száma: 1860.53. Ajándékozta gr. Andrássy Manó. 2

1 Sachs, C., Geist und Werden der Musikinstrumente. (Berlin 1929) Kegeloboe. 2

2 Lajtha L., Zenei Szemle 12 (1928) 108.