Folia archeologica 18.

V. Ember Mária: Magyar viseletformák a XVI. és XVII. században

MAGYAR VISELETFORMÁK 209 A XVI. és XVII. századi magyar viselethez a mai mellénynek megfelelő ruhadarab nem tartozott. Árszabásokban, leltárakban és Apornál sem történik róla említés, csupán Kőváry írja egy helyen:

1

1 „honn mellényt viseltek, mi fenálló gallérú nyitott mellű, sújtásokkal és értékes gombokkal kapcsolódott". Az itt mellénynek nevezett ruhadarab azonban házikabát féle volt, amit kényelmesebb szabása különböztetett meg a dolmánytól. A dolmányt közvetlenül az ingre öltötték fel. Szabása ennek is nagyon egyszerű, válltól derékig egyenes, onnan lefelé a két oldalvarrás mentén bővülő. A derékvonal alatt a két oldalvarrásba félkörös kitüremlést szabtak, ami azt a célt szolgálta, hogy a gyakran súlyos és vastag öv le ne csússzék. A dolmány jobb eleje a XVII. században többé-kevésbé csákóra-vágott. Az ujjak egyenesen bevarrottak, alattuk az oldalvarrásba beállított ék alakú bővítő lappal. Már a XVI. század végétől általános a függőlegesen bevágott zseb. A dolmány szabása a XVII. század folyamán nem változott lényegesen, formája azonban a nyugateurópai divat hatására, ami a testhez állóbb szűk öltözetet kívánta meg, a század végére és különösen a XVIII. sz. első harmadában sokkal szűkebbé vált s a derékvonal lejjebb került. Ezt a változást legszembetűnőbben a Bánffy családtól származó borvörös, mintás bársony dolmány és Orczy István jászkun kapitány brokát dolmánya mutatja (97—100. ábra). A dolmány hosszából nemcsak az idők folyamán veszített, hanem ugyanabban az időszakban is viseltek hosszabbat és rövidebbet. Az XVII. század eleji leltárak különbséget tesznek hosszú 1

1 Kővári L., A magyar családi s közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából. (Pest 1860) 30. 14 Folia Archaeologica 98. ábra