Folia archeologica 18.

V. Ember Mária: Magyar viseletformák a XVI. és XVII. században

MAGYAR VISELETFORMÁK A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN A magyarság ősi nemzeti viseletének használata nem szakadt meg az egész középkoron át annak ellenére, hogy állandóan érte a nyugat-európai divat hatása. Ez a hatás azonban nem jutott túl az uralkodókon és az ő környezetükben élők körén. A nyugati divatot sohasem utánozták szolgai módon, hanem átszűrték a mértéktartó magyar ízlés szemléletén. A XVI. századi kisnemesek és városi polgárok hasonló módon öltözködtek, mint őseink három évszázaddal azelőtt. Az ősi keleti ruhaformákat őrző magyar viselet a török háborúk idején szükségszerűen hasonló volt tehát az ellenség öltözetéhez, amikor már nem páncélban, hanem szövetruhában harcolt a könnyű lovasság. Ez a viselet terjedt el azután a tisztek körében, így megtalálta az utat a főnemességhez és a XVI. század elején nemzeti viseletté vált. Ritka és sajátságos módja ez a divat változásának, ami az európai államoktól eltérően nem az udvartól és a főnemesi rétegtől indult ki, hanem éppen azok vették át a szegényebb sorsú vidéki és városi lakosság öltözködésmódját. A férfiak öltözete dolmányból, nadrágból, mentéből, süvegből és csizma vagy cipőből állott. Felületesen szemlélve ezeket az öltözetdarabokat, úgy tűnik, hogy két és fél évszázadon keresztül semmit sem változtak. A ruhaformákat tüzetesen vizsgálat alá véve megfigyelhetjük, hogy ugyanabból a ruhadarabból egy időben többféle típus is volt divatban. Az egyes öltözetdarabokat szemlélve így változatos kép alakul ki a XVI. század két utolsó harmadának s a XVII. századnak magyar viseletéről. A férfiak két inget viseltek egymás fölött. Az alsó egyszerű vászonból varrott, a felső ing, a felimeg, hímzéssel díszített. A legdíszesebbeket a menyasszony vitte hozományba és maga is hímezte. A magyar divatú ing rövid volt és bő ujjú. Tulajdonképpen minden szabás nélkül készült, négyszögletes lapokból összeállított és álló gallérral volt ellátva. Gallérját, mellét és ujját díszítették hímzéssel. A német ing hosszú volt és szűk ujjú. A leltárakban ezekről nem történik külön említés, de az ábrázolások azt bizonyítják, hogy ilyeneket is viseltek a magyar öltözethez. Példa rá Illésházy Gáspár (megh. 1648-ban) és Illésházy Gábor (megh. 1662-ben) ravatalképe. (A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnoka gyűjteményében.) Mindkettőnek csuklóján kilátszik az ing csipkés kézelője, utóbbin az ing csipkével szegett kihajtott gallérja is. Az álló galléros, bő ujjú magyar inget általában a felhasított, vagy csonka ujjú dolmány alá viselték, így érvényesült a bő ingujj hímzett díszítése. Finom, vékony lenvászonból varrták az ilyen ingeket, szálvonásos, vagy vagdalásos fehér hímzéssel díszítették.

1 A különlegesen díszesek arany-ezüst skófiúmmal voltak gazdagon kivarrva. Egy ilyen XVII. századi ingnek a hímzését ismerjük pontosan. Ujjai végén apró 1 Radvánszky В., Magyar családélet és háztartás а XVI. és XVII. században. I. (Bp. 1896) 69. ; Papp К., M." Tört. Lapok I. 432.