Folia archeologica 17.

Horváth Béla: Az Árpád-kori falusi ház a korabeli törvények tükrében

130 HORVATH BÉLA „Tudniillik ezután eltávoznak és visszavonulnak sátraikból és nemez házaikból és keresztények szokása szerint falvakban, földbe épített épületekben és házakban fognak lakni és tartózkodni".

7 A két törvény határozottan arra próbálja kötelezni a kunokat, hogy telepedjenek meg, tehát lakjanak egy helyben, a XIII. század végére már kialakult feudális gazdasági és társadalmi viszonyoknak megfelelően. E hosszú ideig — esetleg évtizedekig — tartó megtelepedés elengedhetetlen követelménye egy olyan települési forma, olyan háztípus átvétele, mely élesen különbözött a kunok addigi szokásaitól. Amíg a kunyhó szó nem jelent évtizedekig tartó egy helyben lakást, addig a két kun törvényben szó szerint említett földbe ásott épületek már igen. A felsorolt történeti adatok a honfoglalás korára, a XI. század elejére és a XIII. század végére utalnak. A honfoglalás és a XI. század korára mutató források mindegyike kizárólag gunyhót-kunyhót említ. Tegyük fel a kérdést, elfogadhatjuk-e a fenti szavak által jelölt lakóház típust mint a honfoglaló magyarság körében már ismert építményt, vagy kétségbe vonjuk a történeti adatok hitelességét. Mint ismeretes, nem beszélhetünk a honfoglalás korában már teljesen nomád magyarságról. Feltehetőleg a Kárpát-medencébe való betelepedés előtt ismerték őseink a földmüvelés bizonyos formáit. E gazdasági fejlettségi fokkal együtt jár, hogy a sátor használatán kívül — ha más esetekben nem, de a téli szállásterületeken — már valamiféle szilárdabb lakóház típust is használtak. Valószínűnek látszik, hogy a kunyhó szó által jelölt építmény még nem jelent hosszú évekig tartó egy helyben lakást, hiszen sem szilárdsága, sem — feltehetőleg — méretei nem tették lehetővé a benne való huzamosabb életet. De — és mint ezt az említett történeti adatok is jelzik — egy-egy hosszabb pihenőnél, egy-egy időszakos legeltetés ideje alatt — téli szállás — több védelmet nyújthatott, mint a sátor. Talán nem látszik véletlennek a kunyhó szó előfordulása éppen a honfoglalást leíró krónikákban és az I. István uralkodásának kezdetén kiadott törvényekben. A XI. század első éveiben feltehetőleg a még mindig erős nomád hagyományokkal rendelkező magyarság igyekezett kitérni a letelepedés, a helyhez kötöttség számára kedvezőtlen folyamata elől. Azonban a földművelés mind erőteljesebb megjelenése magával hozta az egy helyben lakás szükségességét, a kunyhó szó által jelölt állandóbb jellegű szegényes kiállítású építmény használatát, mely valószínűleg nem mond ellent annak a sajátos gazdasági és társadalmi helyzetnek, amely a X—XI. század eleji magyar viszonyokat jellemezte. A kezdeti feudális viszonyokat jellemző régi és új gazdasági és társadalmi élet harca Magyarországon még a XII. században is folytatódott. Még nem mindenütt sikerült megvalósítani a helyhez kötöttséget, és az ezt jelentő szilárdabb házformát általánosítani. A települések képe még nem alakult ki teljesen, e feltevést látszik alátámasztani Ottó freisingi püspök útleírása Magyarországról. Az Árpád-kor idején a nyugat-európai uralkodók több ízben kereszteshadjáratot szerveztek, melyek egy részének útvonala Magyarországon vezetett keresztül. A kereszteshadjáratok alkalmával az országon II. Konrád seregeivel áthaladó Ottó, freisingi püspök a következőket írta: 7 Uo. 84. IV. László II. törvénye 1. pont — a kunok állandó megtelepedéséről.