Folia archeologica 17.

Trogmayer Ottó: A férfi és női viselet nyomai a tápéi bronzkori temetőben

56 TROGMAYER OTTÓ Józsefné, valamint Farkas Gyula végezték el.

1

9 Hatszáz sír leleteit átvizsgálva a hamvasztásos ritusú és a jelképes sírokon kívül 31 sírban találtunk egyéb tárgyak mellett tűket is. Ezek közül 16 csontvázról állapítható meg az embertani jellegek alapján, hogy női sírból származik. A 37., 48., 65., 73., 130., 132., 140., 187., 226., 252., 322., 324., 344., 444., 517., 518. sír mindegyikében két tű feküdt a csontvázon. Nyolc férüváz mellett — 40., 77., 306., 333., 375., 433., 462., 495. sír — egy-egy tűt leltünk. Két esetben — 325., 395. sír — fiatalkorú egyén melléklete volt egy-egy tű, három esetben egy tű mellékletű vázat erősen feltételesen nőnek határoztak meg (20., 342., 463. sír), egy esetben pedig a váz nemét egyáltalán nem tudták eldönteni. A két tű mellékletű 423. sír csontvázának nemét erősen feltételesen férfinak tartották. Ez utóbb említettek a fenti felsorolás elején határozottan kialakuló képnek látszólagosan ellentmondanak. Figyelembe kell azonban venni a csontanyag igen rossz állapotát, hiszen több esetben csak néhány töredék alapján kellett véleményt mondani. Már az ásatás során két határozottan elkülönülő váztípust tudtunk megkülönböztetni. Az egyik kifejezetten magas termetű, robusztus alkatú, a másik alacsonyabb, gracilis jellegű volt. Ez utóbbi rassz látszott nagyobb arányúnak. Mivel az embertani anyag taxonómiai, illetve komplex meghatározása még nem történt meg, könnyen lehetséges, hogy az ellentmondó adatok egy része a későbbi vizsgálatok során majd helyesbítésre szorul, s pontos egyezést mutat a leletek döntő többsége alapján kimutatható képpel. Az eddigiek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a pecsétfejű tűk párosával a női viselet, egyesével pedig a férfi viselet, illetve díszöltözet tartozékai lehettek. Nyilvánvaló, hogy e tárgyak nemcsak ruhadíszként szolgáltak, hanem az öltözet egyes darabjainak rögzítésénél szerkezeti szerepük is volt. Ez egységes szerkezeti szerepre utal a tű minden esetben egységes fekvése, azaz a csontvázakon megfigyelhető helyzete is. Azokban a női sírokban, ahol két tűt találtunk, a pecsétfejű tűk minden esetben úgy feküdtek, hogy hegyük a koponya két oldalára került, fejük pedig a mellközépen, egymás közelében helyezkedett el (9. ábra). Két esetben a tűk párhuzamosak voltak, mindkét halottat háton fekvő nyújtott helyzetben hantolták el. A zsugorított síroknál kisebb mérvű diszlokációt tapasztalhattunk, mely a korhadás során is felléphetett, azonban e síroknál is a tűk eredeti helyzetét teljes bizonyossággal tudtuk rekonstruálni. Megállapítottuk, hogy eredetileg a már említett nyújtott vázakhoz hasonlóan itt is közel párhuzamosan futottak a tűk szárai. Rendkívüli hosszúságuknál fogva, sok esetben hegyük a koponyatető fölé nyúlt, díszöltözethez való tartozásukat talán ez is bizonyítja. Hasonló fekvésben lelték az idézett siedingi, dunaújvárosi, dorozsmai és szentesi sírok tűit is. E tűk, illetve e tűtípus funkcionális jelentőségével röviden Csalog József is foglalkozott.

2

0 Üjabbkőkori sírokban átfúrt fejű csonttűket talált a koponyák tarkóoldalán. E csonttárgyakat kontyrögzítő tűknek határozta meg, s alkalmazásukra hasonló korú plasztikán is keresett párhuzamokat. Az üjabbkőkori viseletre vonatkozó megállapításait megkísérelte a bronzkori sarlós, illetve egyéb típusú páros tűkre is általánosítani. E feltételezését azonban az e kori sírleletek, azaz a kérdéses tűk csontvázakon megfigyelhető 1

9 A meghatározásokért ez úton mondok köszönetet. 2

0 Csalog 7-, Rejtélyes díszítések újkőkori idólokon. Csongrád megyei Tanulmányok. 1. (Szentes 1959) 9.