Folia archeologica 17.

† Fejős Imre: A Magyar Nemzeti Múzeum története 1848–1944

300 FEJŐS IMRE nak meg.) Ugyancsak külső támogatás tette lehetővé a Folia Archaeologica sorozat megindítását 1939-ben, nemkülönben az önálló monográfiákat közlő Bibliotheca Humanitatis Historica könyvsor 1936-bani kezdeményezését. E sorozatban végre megjelent egy olyan mű, amely régészeti emlékek alapján középkori parasztságunk életét mutatta be — Kecskemét város jóvoltából. A kapitalista társadalom, illetve a „társaság" illemszabályait igyekezett felhasználni az intézet vezetősége is. Mecénáskodni az előkelőséghez tartozott. Belépőjegyül szolgált a felső tízezerhez tartozáshoz. A Nemzeti Múzeum Barátainak Egyesülete 1927. évi megszervezése ugyan nem járt túl nagy sikerrel: 414 tagja közül mindössze hármat számlál a 3000 pengőt letevő alapító tag. Aki némileg ismeri az akkori viszonyokat, a névsort olvasva, kedve szerint eltűnődhetik, vajon a mintegy 30—40 főnyi nagytőkés és nagybirtokos közül melyik az a három, akit idáig vitt a nagylelkűség. Az egyesület érdemének kell betudnunk, hogy kiadta Lechner Jenőnek, a múzeumépület 1926—27. évi restaurátorának, 1917 óta megjelenésre váró, önálló kutatásokon alapuló munkáját, a múzeumépület történetét. Mecénást találni könnyebb volt egyes kiemelkedő darabok megvásárlására, mert erről az újságok is megemlékeztek. Akadt azért néhány vérbeli, a régiekhez hasonlítható műgyűjtő, aki egy élet munkájával és áldozatával létrehozott sajátos szempontú s lehetőleg teljes kollekció átengedésével gazdagította a gyűjteményeket. Mind a régebbi kor neveltjei. Apponyi Sándor és Todoreszku Gyula, a még mindig a Nemzeti Múzeumhoz tartozó Széchényi Könyvtár régi magyar osztályát gyarapította ritka értékkel, Procopius Béla az Éremtárra hagyta numizmatikai gyűjteményét. Az ő és az Éremtár vezetőjének tollából jelent meg 1932ben a hazai éremművészet összefoglaló története és kútfője, az Éremkedvelők Egyesülete kiadásában, s annak főtitkára, Herzfelder Gábor, jelentős anyagi támogatásával. Meg kell végül emlékeznünk arról, hogy a monarchia kötelékétől megszabadulva, a századok során Bécsbe hurcolt műkincseink egy részét hosszú tárgyalások után az 1921. évi velencei szerződés értelmében visszakaptuk. Közülük felbecsülhetetlen érték a Széchényi Könyvtárnak jutott Kálti Márk, eladdig Bécsi Képes Krónika néven számon tartott remekbe illusztrált kódexe, európai szintű középkori műveltségünk egyik legbeszédesebb bizonysága. Ezért nagy árat kellett űzetni. Bécsben maradt több Corvin-kódex. Ott maradt az 1799. évben talált nagyszentmiklósi aranylelet, amit általában Attila kincse néven szoktak emlegetni. Ott maradt a szilágysomlyói és az osztrópataki aranylelet, továbbá Bocskai koronája is. A múzeumnak jutott emlékekből a legnevezetesebb Ulászló díszkardja, nemkülönben II. Lajos gyermekkori, lovagtornákon viselt páncélja. A második világháború a Nemzeti Múzeum állagában súlyos károkat okozott, az épületet belövések rongálták meg, mégis az évszázadokra épült monumentális építmény egésze lényegében épen maradt, emlékeinek többsége átvészelte az esztelen és bűnös politikai rendszer által nemzetünkre zúdított viharokat. Épen maradtak a Nemzeti Múzeum nagy hagyományai, a tudományszeretet, a nemzethűség, a humanizmus. Munkásaink túlnyomó többsége híven őrizte azokat.