Folia archeologica 17.

Huszár Lajos: A pozsonyi garasok (1623—1624)

A POZSONYI GARASOK 207 79. ábra garasokat. A beváltási invázió szabályozása érdekében a kamarai tisztviselők november 19-én részletes felterjesztést tettek Wendenstein János főkamaragróf­hoz, melyben kifejtették, hogy már eddig is 40 000 forintnál több pozsonyi garas beváltása történt meg Körmöcön. Egyszerű 1: 1 arányú kicserélés mellett azon­ban a kincstár több okból is nagy kárt szenved. Ugyanis a pozsonyi pénzekből 50—70 dénárral több megy a márkára, mint a körmöci pénzekből. A pozsonyi pénzek beolvasztásánál csaknem kétszer olyan nagy a fogyaték, mint a bánya­ezüst öntésénél. Az esztergomi érseknek minden márka után egy piset jár, a pénzverő munkásoknak pedig minden márka után 3 piset fizetés. Végül, a pénz­veréshez szükséges anyagok is sokba kerülnek és ezekután pénzverési nyereség alig marad. Viszont, ha a pozsonyi pénznek a beváltása — hivatkozva a császár újabb rendeletére — márkánként 4 forintért történne, akkor a kincstár kára nél­kül lehetne a beváltást lebonyolítani. 2 4 Ügy látszik, ez a javaslat a hivatkozott császári rendelet alapján érvénybe is lépett, és ilyen érték szerint folyt tovább a beváltás. Ezzel véglegesen meg is szűnt a pozsonyi pénzek forgalma, és a pozsonyi verdéről az utolsó írott emlék a verde ingóságairól 1624. szeptember 17-én készített leltár, 2 5 mely nyilván a Körmöcre történt átszállítás előtt került felvételre. A rövid életű pozsonyi pénzverés történetének vázolása után hátra van még annak a megállapítása, hogy voltaképpen milyen pénzek kerültek kiverésre Po­zsonyban. A pozsonyi veretek ismertető jele a verdejegy. A hivatkozott rendelet szerint a P—P betűk jelezték az itteni vereteket a verde megnyitásától kezdve. Ennélfogva az ilyen jelű pénzeket mind pozsonyi eredetűeknek kell tekinteni, noha a régibb irodalomban felmerült az a feltevés, hogy ezek lehetnek a Zwirner által Sziléziában veretett magyar pénzek. Ezt a jelzést az 1623—1624. évi veretű garasokon és dénárokon lehet észlelni (79. ábra 1—2, 4—5), és úgy látszik Zwir­ner működése idején ilyen jelzéssel készültek az összes pozsonyi veretek. 2 4 Uo. 620—621. LXV. okmány. 2 5 OL. Lymbus II. fasc. 22. p 277—278.

Next

/
Thumbnails
Contents