Folia archeologica 17.

Huszár Lajos: A pozsonyi garasok (1623—1624)

A POZSONYI GARASOK 205 ez neki. Most már úgy látszik, Károly főherceg is megvonta a történtek után a pártfogását Zwirnertől, a császár pedig végül is világosan látva a helyzetet, július 29-én elrendelte Zwirner letartóztatását és egyben az összes bérletnek tőle való elvételét. Ezzel a letartóztatással ért véget Zwirner dicstelen szereplése a pozsonyi pénzverdében. 1 5 Zwirner működése Pozsonyban mintegy 8 hónapig tartott, de ez is elég volt a pozsonyi veretek teljes lejáratásához, amire nézve a hazai forrásokból is kellő bizonyíték áll rendelkezésre. így már 1624. február 24-én panaszkodtak Komá­rom lakói a vár főkapitányához intézett kérvényükben, hogy a pozsonyi ötpénzes garast és aprópénzt Pápa felé nem fogadják el, hanem főként aranypénzt és tallért kívánnak. Ügy hírlik, hogy a szomszédos tartományokban sem fogadják el. Intéz­kedést kérnek arra nézve, hogy vagy mindenütt kötelező legyen ezek forgalma, vagy legyenek ők is felmentve az elfogadás kötelezettségétől. 1 6 Ez a kérvény hangot ad annak az általános panaszkodásnak, ami azért kelet­kezett, mert mindenki vonakodott elfogadni az egyre kisebb és silányabb pozsonyi vereteket. Megvilágítja a helyzetet Thurzó nádornak április 6-án a körmöci ka­mara prefektusához intézett levele is. Ebben a nádor szóvá teszi, hogy a bányavá­rosokban, de más helyeken is baj van a pozsonyi pénzek forgalmával. Ezért elren­deli, hogy a pozsonyi veretek forgalma ellen senki semmilyen akadályt ne gördít­sen. 1 7 A pozsonyi pénzek forgalma körül felmerült nehézségek jellemzésére még erősebb bizonyíték II. Ferdinánd április 10-én kiadott rendelete. Ez mindenki számára kötelezővé teszi, hogy a pozsonyi pénzeket, melyeket eddig jobb ligában vertek és ezután is verni fognak, elfogadja. 1 8 Mindenesetre súlyos baj kellett hogy legyen azzal a pénzzel, amelyet veretésének elkezdése után már pár hónap­pal császári és nádori rendeletekkel lehetett csak forgalomban tartani. A helyzet azonban egyáltalán nem javult, és e hó 23-án a császár a kamarához intézett leira­tában már felveti a kérdést, hogy mitévők legyenek a pozsonyi pénzekkel. Meg­tűrjék-e továbbra is ezeket az újligájú pénzeket, vagy veressék őket jobb ligában, illetve esetleg szüntessék meg egyáltalán a veretésüket. Erre nézve valamilyen konkrét javaslatot kér. 1 9 Nem kevésbé jellemző a nádornak június 6-án a körmöci kamara prefektusához Pöstyénből keltezett levele, melyben kéri, hogy a bécsi békekötésre utazó bizottság tagjai részére a pozsonyi vereteket váltsa át körmöci veretű pénzekre, mert itt nincs más pénz, csak pozsonyi veret, ezt viszont Bécs­ben nem fogadják el. 2 0 Az összes közölt egykorú forrásokból az derül ki, hogy Zwirner igen silány pénzeket veretett Pozsonyban, melyeket csak szigorú rendeletekkel lehetett úgy­ahogy érvényben tartani. Noha ő a bécsi és pozsonyi verdéket együttesen bérelte, pozsonyi vereteit mégsem fogadták el Bécsben. Nyilvánvaló, hogy itt a megen­gedettnél silányabb minőségben veretett, így ezek inflációs pénzekké váltak. 1 5 Newald, J., i. m. 1 6 Magyar Gazdaságtört. Szemle 7 (1900) 32. 1 7 Péch A., i. m. 616. LX. okmány. 1 8 . . . Similiter etiam Grossos illos denariorum seu nummorum 5, prout et minutam mone­tam vulgo denarium appellatam et in L. Regne nostra civitate Posoniensi in meliori liga hactenus cusam et etiam in posterum cudendam, expendandam et acceptandam . . . decernimus . . . OL. Acta Publica fasc. I. п. 5. 1 9 OL. Benignae Resolitiones. 2 0 Péch A., i. m. 616—617. LXI. okmány.

Next

/
Thumbnails
Contents