Folia archeologica 15.

Fehér Géza: A Magyar Nemzeti Múzeum lelőhellyel jelölt hódoltságkori ezüstcsészéi

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM LELŐHELLYEL JELÖLT HÓDOLTSÁGKORI EZÜSTCSÉSZÉI Magyarországon csupán a legutóbbi három évtizedben beszélhetünk a másfél évszázados török hódoltságkor gazdaságtörténeti jellegű török írott forrásainak és a mindennapi élet tárgyi emlékeinek módszeres kutatásáról. Az eddigi hiteles török-kori ásatások csekély száma miatt mindenek előtt az egyes török iparágakból hazai múzeumi gyűjteményekben fennmaradt emlékek formai, díszítési és technikai vizsgálatát kell elvégeznünk. Ez a munka jelentékenyen gazdagíthatja a török-kor anyagi műveltségére vonatkozó ismereteinket, s azért is fontos, mert a török írott forráskiadványokból is csak szerény ipartörténeti adatokkal rendelkezünk. A fél évezredes török megszállás alatt álló balkáni államokban a török kisiparok, ipari eljárások a múlt század hetvenes éveiig virágoztak, sőt néprajzi anyagukban jórészt napjainkban is élnek.

1 Ezzel szemben nálunk a hódítók ipara viszonylag alacsony színvonalon maradt : a hódoltságkor vége felé Magyarországon járt Évlia Cselebi szerint, még a tartományi székhelyen, Budán is csak kevés iparos dolgozott.

2 A XVI—XVII. századi török iparművesség Magyarországon fellelhető hagyatékát tehát csak az említett államok hasonló emlékanyagával párhuzamosan kutathatjuk eredményesen.

3 Különösen nagy szükség van erre az iparművességnek azon területein, ahol a fennmaradt emlékek származása is bizonytalan, műhelyek sem ismeretesek eddigi régészeti kutatásunkból. Ilyenek pl. azok a törökjellegű ötvösemlékeink, amelyek megfelelői a balkáni területeken — természetesen — jelentősebb számban tanulmányozhatók, mint a magyarországi gyűjteményekben. A Magyar Nemzeti Múzeum középkori gyűjteménye számos, többnyire vonalkázott arabeszkdíszes, törökjellegű, lapított félgömb alakú ezüstcsészét őriz. Az emlékek zömben magángyűjteményekből származnak, s csak kisebb részben kerültek — ha pontosan nem is rögzített lelőkörülménnyel — földből elő. Az alábbiakban ezt az utóbbi kisebb emlékcsoportot, a régészeti leletként nyilvántartott ötvösemlékeket mutatjuk be.

4 1 L. erre bővebben: ifj. Fehér G., JPMÉ 1959. 105, 124 skk. 2Fekete L., Budapest a törökkorban. Bp. tört. III. (Bp. 1944) 223. 3 Ennek a körülménynek a fontosságára az elmúlt években — főként bulgáriai és törökországi viszonylatban — igyekeztem felhívni a figyelmet. Igen fontos, hogy kutatásainkat Jugoszlávia és Románia területére is kiterjesszük. 1 A Magyar Nemzeti Múzeum régi leltárkönyveiből és még megtalálható aktáiból a lelőhelyekre és lelőkörülményekre nézve csak igen hézagos útbaigazítást kaptunk. — A tárgyleírásban szereplő rövidítések: Ltsz. = leltári szám; sz. á. = szájátmérő; m. = magasság; f. á. = fenékátmérő.