Folia archeologica 15.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zármechanizmusok fejlődése a XVI-XVIII. században

KULCSTÍPUSOK ÉS ZÁ

RMECH ANIZMUSOK FEJLŐDÉSE 111 öt—hatszáz éve feküdnének már a romok alatt. Nagyon ritka — és ezek közé tartozik a nagyvázsonyi Kinizsi vár leletanyagának egy része is — az olyan anyag, ahol a felületi megfigyeléseken túlmenően a zárszerkezeti rendszerek működését is tanulmányozhatjuk. A gazdag lelet lehetővé teszi, hogy a zármechanizmusok fejlődésének egy új szakaszát ne csak mint részletkérdést tárgyaljuk, hanem tudományos értéküknél fogva általános következtetést nyújtsanak. A nagyvázsonyi Kinizsi várban folytatott ásatások alkalmával 1958-ban feltárt palotaszárny omladék anyagából előkerült régészeti leletegyüttesből ezúttal két zárat vizsgálunk meg részletesebben. A zárakon nem találunk évszámokat, felépítésük, rendszerük és felületi megmunkálásuk mutatják, hogy a XVII. század közepének, vagy második felének termékei lehetnek. Bár az omladék anyagból csak nagyon kevés régészeti melléklet került felszínre — többnyire csempe töredékek —, de ezek is főleg a XVII. század stílusáramlatának jellegzetességeit hordozzák magukon. Az első zárszerkezet fenéklemez vastagsága 2—3 mm között váltakozik. A fenéklemez — ugyanúgy, mint a második zár esetében is — csak a körületen kívül eső, látható felületein vésett, domborított és díszített (42. ábra 7/a). A rugóház irányában a reneszánsz díszítő elemek leegyszerűsödnek, sőt teljesen sima lezárást kapnak. A zárszerkezet hossza a mai, kissé csonka állapotában is 270 mm, de az ötlő és a nyelvcsap figyelembevételével a 320 mm-t is eléri. Központi részén a zárdió fedőlapját 58 mm hosszú, 41 mm széles és 5 mm vastag, az alaplemezhez hasonló ízlésben vésett vaslap képezi. A dióház két oldalán egy-egy 4 mm vastag diólábra támaszkodik. Ezekhez csatlakozik két darab kisegítő, félkörös idom, amelyek közül az egyik az őriemezek beépítését teszi lehetővé, míg a másik csupán a szimmetriát biztosítja. A dióból 75 mm hosszú és 7 mm vastag zárköldök áll ki. A zárszerkezet valójában egynyelvcsapos, egynyelvszáras ajtózár. A 157 mm hosszú és 3—4 mm vastagságú nyelvszár egyenetlenül kovácsolt. Rajta felszegecselve két nyelvszár mozgatót találunk. A nyelvcsap 65 mm hosszú, ugyanakkor magassága 3 5 mm a nyelvszár 24 mm-ével szemben. A nyelvszár és a vele egybeépített nyelvcsap, másnéven reteszfej, egy első és egy hátsó bújtatóban, azaz retesznyeregben mozog (42. ábra 7/c). A végén derékszögben meghajlított nyelvszár a négyszögletes szegecsre rögzített, egyszerű lemezből készített és edzett, rugónak támaszkodik, ami által a nyelvszár állandóan első helyzetben van. Közvetlen a nyelvszár mellett, a nagy dió közelében találjuk a kis diót (42. ábra 7/d). Feldolgozása a másik zárunk kis diójához hasonló. Magassága 84 mm a rögzített kulccsal együtt. A fordított szívre emlékeztető fül alatt gömbsüveg alakú lezárást találunk. A kisdió fedőlemeze 44 mm hosszú, 41 mm széles. A zár hossz-tengelyére merőlegesen megnyúlik és stilizált virágalakban végződik (42. ábra 7/e). A nagy dióház mellett találjuk még a förgőházat a förgővel. A förgőházon húzódik keresztül az ötlőszár az ötlővel, amely a kilincs lenyomásakor függőlegesen mozog. Az ötlőszár és a nyelvszár között megfigyelhetünk egy szabálytalan magasságú, hozzávetőlegesen 3 mm vastagságú vaslemezt, amely a szerkezeti alkatrészek egybetartásánál tölt be jelentős szerepet. Egyik végén kiszélesedve és megvastagodva a nyelvszár hátsó bujtóját képezi. Erre a lemezre fekszik fel az ötlő mozgását biztosító förgőház fedőlemeze is. Ez a lemez 46 mm hosszú, hengeresen áttört. Benne találjuk a förgőnyúlványt a négyszögletes belső híjazásával. A förgőház felső körülete elvékonyodik és megnyúlik. Az első bujtóig