Folia archeologica 15.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zármechanizmusok fejlődése a XVI-XVIII. században

KULCSTÍPUSOK ÉS ZÁRMECHANIZMUSOK FEJLŐDÉSE A XVI — XVIII. SZÁZADBAN A kulcstípusok és zármechanizmusok XVI—XVIII. századi fejlődésének vizsgálata előtt utalnunk kell arra, hogy a Folia Archaeologica XIII. kötetében e témát már érintettük. Számos olyan kérdést, amely dolgozatunk megértéséhez szükséges, már ott fejtegettünk. A XV. század második felében a gótika uralkodó mivolta ellenére — a régi formák előnyben részesítése mellett — új irányzat lép fel, amely egyre nagyobb feladatokat ró az iparűzők társadalmára. Meg kellett ismerniük a reneszánsz stílus lényegét, s ami talán még fontosabb, megtanulni, hogy az új díszítő elemeket a vas adta lehetőségeknek megfelelően alakítsák.

1 „Hamarosan bizonyossá lett, hogy areneszánsz stílus formáinak kerekdedsége és motívumainak sokasága a vasművességnek igen jól kedvezett. Az építészettől bőven teremtett dekoratív elemeket a XV—XVI. század lakatosmesterei nagyon jól értették a vas természetének megfelelően átalakítani úgy, hogy alkotásaik az architektonikus keretbe remekül illettek."

2 A mondottak ellenére természetesen nem lehetett szó arról Magyarországon, hogy olyan fejletté és sokrétűvé váljék a lakatosipar, mint Németországban, vagy Franciaországban. Az említett helyeken ugyanis ezeknél igen jelentős mennyiségben találunk olyan XV—XVI. századból származó szerkezeti rendszereket, amelyeken zsúfoltan alkalmazzák a reneszánsz motívumokat, groteszkeket, állati és emberi alakokat, a kulcsok körületlemezén belül díszes kivitelben monogramokat, arannyal futtatott hárfákat, győzelmi koszorúkat, fejedelmi és nemesi címerpajzsokat, várak, városrészek sőt profán jelenetek sokaságát.

3 Magyarországot elmaradottság jellemzi. Ehhez sokban hozzájárult a török magyarországi uralma, amely elzárta a kapitalizálódás lehetőségét, tartósította a feudális viszonyokat. A mondottakat feltétlenül szem előtt kell tartanunk a magyarországi lakatosipar fejlettségének vizsgálatánál, ugyanis a feudalizmus megléte nem tette lehetővé a nemzeti piac kiszélesedését, s ha mindehhez hozzávesszük a török térfoglalását, szinte természetszerűen következik, hogy hazánk nyugati és északi területei elsősorban a külfölddel és nem az ország belső területeivel tartottak intenzív kereskedelmi kapcsolatokat. Feltevéseink ilyen formában nem lehetnek érvényesek a reneszánsz első (1458—1490) és második (1490—1526) korszakára, ugyanis közismert, hogy az ország középpontjában Budán épült „Magyar földön . . . először reneszánsz architektonikus szerkezet és itt bontakozott ki először 1 Edvi Illés A., A reneszánsz korszakának vasművessége. (Bp. 1897) 11. 2 A reneszánsz gyors elterjedését a lakatosiparban nehéz nyomon követni. Szükségesnek tartjuk ezért Balogh Jolán álláspontját is idézni, aki szerint: „A mohácsi vészig már a legtávolabbi, legkisebb falvakba is elhatolt, a lakosság minden rétege a rokon szellemet megillető megértéssel, szeretettel fogadta be és tette magáévá formavilágát". Balogh /., A késő renaissance és a kora barokk művészet. Magyar Művelődéstörténet. II. (Bp. é. n.) 515. 3 Metman, L., Le Musée des Arts Décoratifs. Palais du Louvre Pavillon de Marsan. Le Métal. (Paris é. п.) XXXIII, LVII, XCII—XCVI. t.