Folia archeologica 14.

Korek József: Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum—Történeti Múzeum munkájáról az 1960—61. évben

Tápay-Szabó Gabriella 1902—1961 A Magyar Nemzeti Múzeum-Történeti Múzeum dolgozói és mindenki, aki ismerte, mélységesen megrendülve fogadta dr. Tápay-Szabó Gabriellának, az Újkori Osztály vezetőjének halálhírét. 1934 tavaszán került a Nemzeti Múzeumba. Ez volt az első ún. hivatalos munkahelye is, de a munkát már nagyon régóta ismerte. „Húsz éves korom óta nincs az életemnek egyetlen éve, amiről meg ne tudnám mondani, miből éltem és milyen munkával kerestem meg azt a kenyeret, amit megettem..." írja önéletrajzában és e sorokat tovább olvasva megelevenedik előttünk mozgalmas ifjúsága, amikor a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán szerzett diplomájával zsebében — édesapja, a neves újságíró után — családjával kiment az Egyesült Államokba. Amerikában töltött éveiről, élményeiről, emlékeiről évekig jelentek meg cikkei napi- és hetilapokban. „Huszonegyéves koromban, egy álló esztendeig napfényt csak vasárnaponként láttam. Munkaidőmön kívül azonban egy óriási világváros forgatagában mégis megtaláltunk múzeumok, újságredakciók és egyetemi esti tanfolyamok kapcsán egy olyan társaságot, mint a húszas-évek derekán az „Independent Artist"-ek képzőművész, festő, szobrász társasága volt. Újságcikkeimben sokszor írtam Árchipenkóékról, David Burliukról, Majakovszkij barátjáról és arról, hogy magát Majakovszkijt is ismertem, saját verseit szavalni hallottam." Múzeumi foglalkozását hivatásszerűen végezte, miközben páratlanul sokoldalú és könnyed tollával szolgálta egyidejűleg a magyar publicisztika ügyét is. Az „Újság" c. napilapnak 1941-től a lap megszűntéig belső munkatársa volt, de képzőművészeti kritikái, versei, novellái, színes lírai tárcái jelentek meg más napilapokban és folyóiratokban is. A felszabadulás után az „Új Szó"-ban, a Vörös Hadsereg napilapjában írt a nők helyzetéről a Szovjetunióban, Leonid Pervomajszkij verseiről, Rachmanov Viharos alkonyatárói, Majakovszkij ól és változatosan sok színházi, irodalmi és kulturális témáról. Az újtipusú és korszerűsített múzeumi munka a felszabadulás után egyre jobban lekötötte minden idejét. Állandó újságírói munkát többé már nem vállait, de sűrűn jelentek meg továbbra is cikkei, riportjai az Esti Szóban, a Haladásban, a Nők Lapjában. Múzeumi munkásságát is művészi alkotó szelleme fűtötte, ami tehetségének megfelelően leginkább a kiállítások tervezésében, rendezésében bontakozott ki. Közreműködött a 100 éves Nemzeti Színház, a Rákóczi emlékkiállítás (1935), a felszabadulás utáni új szerzemények, majd a magyar szabadságharc Centenáris kiállításánál, továbbá múzeumunk nagy történeti kiállításának és több vidéki múzeum helytörténeti bemutatójának rendezésében. Fáradhatatlan és kitartó munkával megteremtette múzeumunk viselettörténeti- és gyermekjátékgyűjteményét, amelynek anyagát az impozáns viselettörténeti- és az ország nagyobb