Folia archeologica 14.

Mihalik Sándor: A hermányi kőedénygyár

190 Mihalik Sándor A családi vagyont nemzedékekre hatalmas adósságokkal megterhelő Dessewffy István legidősebb fia — Sámuel — 1768-ban született Kassán. Apjának a bárói rangról a grófi méltóságra való emelésével 1775-ben ő is (7 éves korában) gróffá vált. A XVIII. század kilencvenes évei elején főhadnagyi rangban vett részt a németalföldi hadakozásokban, majd hazatért s a reá és testvéreire szakadt adósságok ledolgozásán és törlesztésén munkálkodott. Birtokai nagyrészt a Tapoly völgyében feküdtek, Margonyától — a Dessewffyek ősi fészkétől — délre, amerre a folyó völgye szélesedik. Ebben a völgyben van Girált is, a XVIII. századi Sáros megyei fajánszgyártási próbálkozások egyikének színhelye. A szeszélyes, veszedelmesen áradó Tapoly Hanusfalunál lép Sárosmegyéből zempléni területre. Ez a Hanusfalu (amelynek a neve egyaránt Hanusfalvais) jelentékeny központ a Dessewffy uradalmak sorában. Az itt levő családi kastélyban született az a Dessewffy István, akire, mint a XVIII. sz. elejei magasrangú katonára, büszkeséggel tekintettek vissza a leszármazottak. A Sáros megyei Dessewffy grófi ág ezidőben legidősebb tagja — Sámuel — birtokai jövedelmezősége érdekében különfajta ipari vállalkozásokba fogott. Már 1812-ben Vencsellőn pokróc és gyapjúfeldolgozó üzemet létesített. Tapasztalatlansága és a vízhiány miatt, rövid idő múlva kénytelen volt leállítani s a telepet az Eperjestől északra fekvő Fintára áthelyezni. Ugyanott „bőrgyárat" is létesített, némi sikerrel. Ahol lehetett, pálinkafőzdéket létesített. Szélmalmai is hajtottak valamelyes hasznot; Hanusfalván gubagyárral is próbálkozott. Szerény jövedelmei miatt állandóbb és jelentősebb anyagi források felé is tört és hanusfalui uradalmának délnyugati sarkában aranyérc kutatásába kezdett. Végül arra határozta el magát, hogy művészi kerámiát készítő gyárat is létesít. Színhelyéül a hanusfalvai uradalmához tartozó, Eperjes városától kelet felé háromórányira fekvő Hermány (Hermanovce) falut szemelte ki. A sárosi és a zempléni közös határ által kettéosztott, a Simonka hegy tövében húzódó girbe-görbe, hegyes-völgyes falucskának csupán kis rétje fekszik síkságon. Sovány földje zabot, burgonyát terem. Fényes Eleknek a múlt század közepén közreadott leírása szerint:

4 „Patakja a hegyekről annyi követ sodor le, hogy a falu utcáit is járhatatlanná teszik, s a gazdák kertjeiken át járnak udvaraikba." „E patakon van 3 szegény malom." Említést csupán a sárosi oldalon levő Oblyik hegye érdemel, „melly tojásdad alakban egészen elszigetelve áll, teteje kősziklás, s délnyugati részén felette meredek s az itt költeni szokott sólyommadarak ivadékait a gyerekek ki szokták szedni egyik kőszikláról a másikra magukat köteleken bocsátván. A felső kősziklán, mely 12 személynyi asztal nagyságú lapos, az utolsó vacsora bevésve ábrázoltatik, de mikor és ki által vésetett be, senki sem tudja." „A bikkes erdő 1500 hold" hihető egyik magyarázata, miért éppen ebben az „Isten háta mögötti" falucskában jelölte ki Dessewffy a gyár működési helyét. Ez a hatalmas erdőség a XIX. század elejei állapotában akkor még „egy darab őstermészet, mely évszázadok történetéből kiszorult." Ennek ipari termeléshez való részbeni hasznosítása volt az egyik tényező, amely végül is ezt, az addig figyelemre sem méltatott falucskát, a magyar kerámiai ipari törekvések egyik új fészkéül jelölte ki. 4 Fényes E., Magyarország geographiai szótára. II. (Pest 1851) 103.