Folia archeologica 14.

V. Ember Mária: II. Lajos magyar király és felesége ruhája

136 V. Ember Mária a mintáknak szinte kerekded hegyes-ovális mezőkre való osztása, a levéltelen, csomóra kötött inda-keretelés és az arra csavarodó kacsok. Különösen jellemző az akantuszlevélből kinövő, visszakanyarodó indák alkalmazása. Az alaptól elütő színű, vékony kontúrok és a minta fontosabb részeit alkotó felületek hurkos szövése is firenzei reneszánsz sajátosság. Az erőteljes, tisztarajzú minta igen tehetséges, gyakorlott tervezőre vall, a technikai kivitelezés pedig tökéletes pontosságú. Az olasz reneszánsz textilművészetet figyelemmel kísérve e két tulajdonság alapján is biztosra vehetjük a brokát firenzei eredetét. A köpeny elől fél-lábszárig ér, 124 cm hosszú, a háta jóval hosszabb, (166 cm), kissé terül a földön. Eleje egy szélből szabott és válltól simán omlik le. Háta két szélből van összevarrva és a 11 cm magas hátrészhez ráncolt. A köpeny harangos bőségét az oldalvarrásokba beállított, két-két ékalakú rész adja. 10 cm széles sarkain lekerekített gallérja végig hozzá van varrva a nyakkivágáshoz. Az egy szélből szabott egészen egyenes ujja válltól végig hasított, 113 cm hosszú, majdnem a köpeny aljáig ér. Alsó széle három cm-es kézelőbe ráncolt (61. ábra 1—5). Az egyes részek a szövet szélétől egy cm távolságban selyemfonállal apró öltésekkel vannak összevarrva. Alja egészen keskenyen fölszegett. Gallérjának és elejének széle keskeny, alig 1 cm szélességben, ellenkező irányban, a szövet színére van visszahajtva és igen apró öltésekkel levarrva. Ez a beszegési mód arra mutat, hogy a köpeny gallérját lehajtva, elejét pedig minden gombolás, csukás nélkül visszahajtva viselték. Ezeken a részeken a brokát fonákoldalának fehér ezüst csillogása érvényesült. A köpenynek elöl rövidebb, hátul hosszabb volta arra enged következtetni, hogy lóhátra való viseléshez készült. Eleje a lovasnak csak bokáig ért, bő háta pedig a ló hátán terült szét. Európában a XIV. században jött divatba egy hosszú, bő, rendszerint prémmel bélelt felsőruha, amit a németek Tappert-nek, a hollandok Tapardnak, a franciák houppelande-nak neveztek. Övvel, később öv nélkül is viselték. Ebből a felső ruhából alakult ki a XV. század folyamán a szintén Európa-szerte divatos, drága szövetből készült, elöl nyitott, rendszerint prémmel bélelt hosszú díszköpeny, amit a németek Schaube névvel jelöltek.

9 Magyarországon a XV. század utolsó harmadában a hosszú öltözet a megszokott. 1489-ben a milánói herceget titkára figyelmezteti, hogy a Budára készülő követség tagjai számára hosszú ruhát (veste longhe) csináltasson, mert itt a rövid kabátokat nem tartják illendőnek.

1

0 Mátyás király is legszívesebben hosszú köpenyt viselt, amit az olasz források turca-nak neveznek, a magyarok pedig subának. A suba tehát prémből készült hosszú palást, vagy köpeny, brokát, vagy szövet borítással. Lehetett ujjas, vagy ujjatlan. A suba eleje néha zsinórozott is volt, mert a II. Ulászló számára készülőhöz zsinórt is vásároltak.

11 A magyar viselettörténet egy köntös nevű felsőruhát is említ, nehezebb szövetből. Elől gombolták, vagy csak összefogták, övet nem viseltek hozzá. Ujja szűk, néha bővebb, részben, vagy egészen felhasított. A XV. század vége felé » Post, P., Herkunft und Wesen der Schaube. ZWK 26(1923—25) 42. A Schaube-t először 1417-ben Mauthner, K.—Geramb, W., Steirisches Trachtenbuch. (Graz 1932) 305. említi. 1

0 Varjú E., Magyar viselet a középkor végén. Magyar Művelődéstörténet. II. (Bp. é. n.) 448. 1

1 Engel, J. Chr., Geschichte des ungarischen Reichs und seiner Nebenländer. I. (Halle 1797) 115.; Balogh ]., Ethn. 59(1948) 13—28.