Folia archeologica 13.

V. Ember Mária: Az egri Rozália-kápolna cipői

252 V. Ember Mária Az átvizsgált 70 koporsóban, amelyben 35 férfi-, 17 nő- és 20 gyermek­koporsó volt, összesen 19 többé-kevésbé ép, vagy legalább rekonstruálható cipőt találtunk, míg néhány sír cipőanyaga csak apró töredékeiben maradt meg. A halottak nagy részét cipő nélkül temették el. Ennek oka nem a gazdasági viszonyokban keresendő, mert hiszen drága selyemruhákban eltemetettekről is gyakran hiányzott a cipő. Inkább a halott visszajárásával kapcsolatos babonának tudható be ez a jelenség, annál inkább, mert azokban a koporsókban, amelyek­ben nem találtunk cipőt, a halott lábai bokában szalaggal össze voltak kötve. A leletanyag, csekély száma ellenére is, igen jelentős és változatos. Megta­lálhatjuk közöttük ez időszak minden cipőtípusát s ezenkívül a cipőkészítés technikájának minden változatát is. E technikák tanulmányozása során tűnt ki, hogy némelyik, a kézműipari cipőkészítés munkamódszereiben a mai napig sem változott lényegesen. Az egri kripta feltárásának jegyzőkönyvi sorszámozása szerint a cipőanyag részletes leírását az alábbiakban adjuk: 1. koporsó. Koczka István özvegye Tóth Erzsébet. Meghalt 1790-ben. Cipőjének formája az 1780—1790 körüli évek viseletére jellemző. A fordítós kaptafán készült cipő orra hegyes, magas sarka erősen ívelt, hossza 25 cm, szélessége 7 cm, magassága 10,5 cm. Felső része sűrűn szőtt sávolykötéses selyemszövetből volt. Majdnem teljesen elporladt, csak vászonkötéses selyem szegőszalagja maradt meg teljes épségben. Ennek vonalából pontosan következtethetünk a felsőrész szabására. Ez három részből: egy lábfejfedő, vagy fejrészből és két oldal- vagy szárrészből szabott. A fejrész kissé lekerekített végződésű nyelvben nyúlik föl a bokáig. A két oldalrésszel egybeszabott, lekerekített végű pánt a nyelv fölött találkozott. A pántok lyukba fűzött szalaggal voltak összekötve. A cipő kivágását a nyelvvel és pántokkal együtt 1 cm széles vászonkötésű selyemszalaggal szegték be. A két oldalvarrás és a hátul középen levő is ilyen szalaggal szegett. Talpa domború, bolyhozott. 6 cm magas, igen ívelt fasarkának felső része mélyen nyúlik a talpközép alá. A sarok felső lapja homorúan ki van vájva, hogy a láb sarka jobban belefeküdjék. A talp a sarok kezdetéig fordított varrott. A talpbőr a talp folytatásaképpen a sarok előoldalát is borítja. Ez a talprész a sarkat beborító vékony bőrrel a sarok élein a színén van összevarrva egyenletes, apró öltésekkel. A sarok alsó pereménél a talpbőr és a sarkat borító bőr széle kihajlik s ehhez a kihajló részhez varrták a sarokfoltot. A sarok kezdeténél a talpbőr és a bélés közé 4,5 cm átmérőjű merevítő foltot ragasztottak, aminek az volt a rendeltetése, hogy a sarok és a talpbőr találkozási pontját erősítse s járás közben a vékony talpbőr meg ne törjön. (80. ábra 1 a—c.) 5. koporsó. Bato Ferenc felesége Koczka Julianna. Meghalt 1791-ben 20 éves korában. Cipője hegyes orrú, magas sarkú, franciás forma. Hossza 23,2 cm, szélessége 7 cm, magas­sága 10 cm, fordítós kaptafán készült. Felső része bordásán szőtt selyemszövet, atlaszkötéssel mintázott csíkokkal. Mintájában kétféle csík váltakozik. Egyik 2,5 cm széles, kockamintás, két szélén 0,5 cm széles sávolykötésű csíkkal. A másik csíkban kettős 2 mm széles sávolykötésű csík között merőlegesen 2 mm széles atlaszkötésű csíkok futnak. Ezek közeit zegzugos minta tölti ki. A felsőrész egy fej- és két oldal­részből szabott. Az előbbi széles nyelvben, az utóbbiak előrenyúló pántokban folytatódnak. A pántok lekerekített végeit 3,5 cm széles karéjos szélű, bordás szövésű selyemszalaggal kötötték össze. A varrásokat 1 cm széles vászonkötésű szalag fedi. A kivágás, a nyelv és a pántok ugyan­ezekkel a szalagokkal szegettek. Talpa domború, bolyhozott, a fasarok kezdetéig fordított varrott, apró egyenletes öltésekkel. A fasarok előoldalát fedve a sarokfolthoz a színén van hozzávarrva. A sarkat borító bőr széle ráhajlik a sarokfolt kiálló peremére és ahhoz varrólécben a színén van hozzávarrva. A talpbőr és a bélés között két bőrfolt merevítette a fasarok kezdeténél a talp középrészét. Egyik szabálytalan trapéz alakú, 8 cm hosszú, ehhez és a fasarok talp alá nyúló végéhez van ra-

Next

/
Thumbnails
Contents