Folia archeologica 13.

Dévényiné Kelemen Mária: Magyar süvegre való medály

Magyar süvegre való medáiy 247 még az anyag puha állapotában, az égetés előtt kellett elvégezni. Ez is bizonyítja, hogy a vésett kövek az ötvöstárgyak készítése előtt már megvoltak. Így sem azok készülésének időpontja, sem a kövek feliratainak esetleg a jövőben megfejthető vésett szövegei az ötvösmunka korának és mesterének meghatározásához támpontot nem nyújthatnak. Ha tehát a kövek feliratai az ötvösmunkák értelmezését nem segítik elő, mivel magyarázhatjuk a törökös hatású kövek felhasználását? Miért nem készítette a megrendelő a gombokat tisztán csak fémből, illetve a medályt vésés nélküli, egyéb drágakövek ékesítésével? Erre a kérdésre csak úgy kaphatunk feleletet, ha a kor általános divatját, szokásait és az egyes politikai csoportok érdekeit figyelembe vesszük. A törökök elleni hatásos védekezés késztette a magyarságot arra, hogy azok harcmodorához alkalmazkodva az ellenség fegyverzetét átvegye. A hasonló fegyverek mellett természetes, hogy az egyes tartozékok és főképpen a viselet is előbb-utóbb átalakul a török viselet hatására. A magyar, mint keleti nép, szerette a pompát. Érthető, hogy a színpompás, csillogó tárgyakat gyorsan megkedvelte. Török hatás alatt terjedt el nálunk a fegyvereknek, lószerszámoknak, ruházatnak és az ékszereknek színes drágakövekkel, különösen türkizekkel és korállal való díszítése. A Kelettel való élénk kereskedelmi kapcsolatok, gyakori ajándékozások és török iparosok betelepülése révén még közismertebbek és általánosabbak lettek a török iparművészeti alkotások a királyi Magyarország és Erdély területén. Ügyannyira, hogy II. Mátyás 1608. évi koronázásakor már egész magyar bandériumok vonultak fel török felszerelésekkel.

23 Amint Horváth Henrik írja, „a magyar és a török elemek oly szorosan összekeverednek, hogy néha csak a turbánviselet szolgálhat megkülönböztető jelül. De ez is csak bizonyos fokig, mivel a törökök a magyar kalpagot is használták. A magyar urak dolmánya és az előkelő török urak kaftánja között alig van különbség. A prémes és zsinóros menték a török urak, nem utolsósorban a budai basák ajándékaként terjednek. A ruha ajándékozás különben is széles rétegekre terjedő keleti divat volt."

2

4 Ha ez így van, akkor talán a mi ékszereink is török ajándék révén kerültek hazánk területére és így esetleg török ötvös alkotásai. Vizsgáljuk meg tehát, mennyiben igazolják ezt a feltevést tárgyaink technikai sajátosságai és stílusjegyei? A foglalatok virágos és leveles díszeinek eredeti csillogó fémhatását az ötvös azzal akarta növelni, hogy a háttérként szolgáló alap felületét poncolással sötétebbé tette. Igaz, hogy ezt a technikai sajátosságot gyakran látjuk török ötvösmunkákon, sőt a XVI. századi török bronzedényeken is, azonban ugyanebben az időben hazánkban és a nyugat-európai országokban is általánosan alkalmazták ezt az eljárást. A tárgyak technikai kivitelezése a kérdést tehát el nem döntheti, mert a török és magyar ötvösök szakismeretei — amint ez a fennmaradt alkotásokból megállapítható —, főbb vonásokban azonosak voltak. Jellegzetes a foglalatok felső szélének mélyített ívsoros díszítése. Bárányné Oberschall Magda, török gyűrűket ismertetve, a következőket írja: „A foglalat oldalain nemegyszer mélyített ívsorokat látunk"

2

5 — majd másutt, két 2

8 Takáts S.

t Rajzok a török világból. IV. (Bp. 1915) 18. 2

4 Horváth H., ТВ M 5(1936) 215. 2

5 Bárányné Oberschall M., Iparművesség. Bp. Tört. III. Bujapest a törökkorban. (Bp. 1944) 366.