Folia archeologica 13.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zár-mechanizmusok fejlődése a XV. században

Kulcstipusok és z^r-mechanizmusok fejlődése 157 Megfigyeléseink szerint magát a fülecset is többféleképpen készítették. Esetenként a kulcsfül meghajtását a fülecs kiképzésével kezdték. Ez olyan módon történhetett, hogy a fülecs áttörésének megfelelő vastagságú és alakú formára idomították az anyagot. Amikor a forma alatt az anyag találkozott, széthajtották, majd ugyancsak melegen egy nagyobb, a kulcs fülének megfelelő átmérőjű formára hajtották. Ekkor a kulcsfül körülete adva volt. Ez a körület két tüskében végződött, amelyet az előre elkészített kulcsszárba beleforrasztottak. A fülecs elkészítésének másik módja lényegesen egyszerűbb volt. Ugyanis ebben az esetben a hengeres, vagy a kisméretű alakos készítményt egyszerűen felforrasztották a fülre. A XV. századi kulcsfülek elkészítéséhez többnyire kétféle vasat használtak. A leggyakoiibb a teljesen sima, lecsiszolt vaspálca. Az alakvas, bár jelentős mennyiségben került alkalmazásra, az első helyet megszerezni a lakatosipar ezen ágában sohasem tudta. Ezen utóbbit is maga a lakatos készítette évszázadokon keresztül, oly módon, hogy a felmelegített vasat éles formákba — szaknyelven odorokba — verte. Leggyakrabban a háromszöglet-idomú vasat készítették. Ilyen alakvas használata esetén a kulcsfül-körület külső peremén éles borda futott végig.

1

7 Ritkábban találkozunk a kulcs fülén végigfutó élborda jobb, illetőleg bal oldalán megmunkált kidudorodásokkal.

1

8 Ennek a technikának kettős célja volt: a díszítés és mindenekelőtt a rácsok elhelyezésének megkönnyítése, a viszonylag vékony kulcsfül körületében. A rozettát ezeknél a kulcsoknál is külön állították össze a fentebb már ismertetett rácsos, két tengelyes kulcsfülek mintájára. A főtengelyt a korai daraboknál mindig egy darabból készítették, ugyanakkor a melléktengelyek gyakran két darabból álltak, s a kulcs fülének középpontjában a főtengelyhez csatlakoztak. A lemez által határolt mezőkbe vékony anyagból készített, durvább-finomabb kivitelezésű köröcskéket forrasztottak. Egyes területeken szokásban volt még, külön a kulcsfül körületén belül a díszítő gömbös motívumokat egyenes, illetőleg később ívelt belső lemezsorral lezárni. A korai típusok néhány darabjánál megfigyelhetjük még, hogy a főtengely, amelynek egyik végét csaknem mindig a szárfelsőbe helyezték, másik végével belenyúlik a kulcsfül tetején kiképzett fülecsbe, s ezáltal előnytelen esztétikai hatást nyújt. (48. ábra 4, 11, 12.) Egyes példányoknál olyan mesterien történt a hengeres lemezek beforrasztása, hogy azok végei szinte beleolvadnak a küllők lemezeibe, s így olyan hatást keltenek, mintha a központ felé csúcsosodó tojás alakú betétekkel lennének kirakva. Bár a rozettás kulcsoknál is megtaláljuk a fül alatt a szorítógyűrűt, (XXVII. t. 6.) mégis a XIV. századi gyűrűk alkalmazásával szemben már bizonyos eltéréseket látunk. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk hogy a kulcs fülének tüskés végződése a XV. század második felében már rézzel van a szárfelsőbe forrasztva. Ez a forrasztás bármennyire is finomabb, mint a hegesztés, még mindig megkövetelte a gyűrűs lezárást. A gyűrűket a XV. században hat, sokszor nyolc oldalúra képezték ki. Készítésük oly módon történt, hogy áz izzó vasat odorokban megformázták, majd melegen a szár köré hajtották és ráforrasztották. A XV. század második felében, illetőleg a következő század elején 1

7 Ltsz. 1909/36-3. Magyar Nemzeti Múzeum. 1

8 Ltsz. 1902/77-3. Magyar Nemzeti Múzeum.