Folia archeologica 12.
Kalmár János: A brigantin
237 pővonalig tartó mellrészből áll. A lapocskák piros bársony behuzat alatt lenvászonra szegecseltek, aranyozott bronz szegecsfejekkel. 3 3 A XV. század derekáról származik a bécsi Fegyvergyűjtemény, Agostino Barbarigo (fl571) brigantinja. Mell- és hátrészből áll, csataköténnyel ellátott, behuzata bíborvörös bársony, aranyozott szegecsfejekkel. 3 4 A drezdai Fegyvertár két brigantin példányt őriz. Mindkét példány mellés hátrészből áll. A mellrész nyolc sor lapocskából összerótt, középen egy erősebb rész által egybefogva. A hátrész hat függőleges sorból áll. A mellrészhez rövid csatakötény van zsinórral felfűzve. Sötétvörös bársonnyal van behúzva, a szegecsfejek aranyozottak. A szélek aranyozott-ezüst paszománnyal szegettek. A másik példány szerkezetileg csaknem azonos. Eltérést mindössze a hoszszabb méretű csataköténynél figyelhetünk meg. Behuzata bíborvörös bársony. Az előbb leírt példányt VII. Henrik (1516—1572) meisseni várgróf Olaszországban szerezte. A Fegyvertár 1567. évi Inventárjában három brigantin szerepel, feltüntetve azt a körülményt is, hogy a vörös behuzatú a grófé volt, a másik példány Ágost szász-választó tulajdona volt. (1526—1580) Készítésük kora a XVI. század első fele. 3 5 A bécsi Fegyvergyűjtemény őriz még brigantinokat a XVI. század második feléből, így pl. Melchiore Michieli velencei prokurátorét 1560-ból, Sebastiano Venieri dogeét 1565-ből stb. Ezek az adatok a brigantinnak azonban csupán az olaszországi továbbélésére vetnek világot. 3 6 A Magyar Történeti Múzeum Fegyvertárának brigantinja (XLI. t. la-b.) csupán a vörös bársonnyal behúzott mellrészből áll. Az ónozott vaslapocskák aranyozott fejű bronzszegecsekkel vannak a lenszövettel bélelt behuzatra szegecselve. A vállrészen levő fűzőnyílások után arra következtethetünk, hogy a hátrésszel zsinórral volt összefűzve. Ugyanúgy kerek nyílásokat látunk az alsó szint lemezeiben, ahol a csatakötény csatlakozott a mellrészhez. A mell gerincvonalán levő lemezpántsor minden egyes darabjának alsó szintje többszörösen fogazott. Az övvonalba eső középső lemeztagba a készítő mester jegye és névbetüje kétszer van beütve: egy trombitáló férfi, továbbá I. F. monogram. (66. ábra.) A külső oldalán beszegecselt gomb a derékon átkötött öv fenntartására szolgált. Az alsó szint közepére sodronyszövés van iktatva. A gyűrűk lapos vashuzalból készültek, ellapított szögecselési fejjel. A gyűrűk átmérője 7,5 mm, a huzal vastagsága 1 mm. Fogazott szélű lemezekkel van a vállkivágás körüli rész is szegélyezve. A lapocskák téglalap és rombuszalakúak, hosszuk 40—50 mm, magasságuk 20-—28 mm között váltakozik. Az övvonalra eső lapocskák magassága csaknem megkétszereződik, középvonalukban meghajlítottak, hogy a testhez megfelelően idomuljanak. Az egész mellrész szélessége az övnél 40, hossza a nyakkivágástól az alsó lemezig 40 cm. Brigantinunk szerkezetében a Rutherfurd-gyűjteménybelivel, közelebbről pedig a drezdaival (csatakötény nélkül) tart közvetlen rokonságot. Példányunk a XVI. század 20—30-as éveinek terméke. A New York-i Metropolitan 3 3 Dean, В., The Collection of Arms and Armor. (New York 1914) 41., XIX. A. t. 3 4 Gross, A.-Thomas, В., i. m. 127. 58. sz. 8 5 Henel, E., Kostbare Waffen aus der Dresdner Rüstkammer. (Lpzg. 1923) 48., XXIV. t. 3 6 Gross, A.—Thomas, В., i. m. 60. 62. sz.
