Folia archeologica 12.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zár-mechanizmusok fejlődése a XII-XV. századig

202 Te mesváry Ferenc tűnik a megvastagodás, mert ez csak a XIV. század közepére kezd Magyarországon általánossá válni. Figyelmünket nem kerülheti el a kulcs tarajának kiképzése sem. A kulcs taraján már görög kereszt alakú híjazással találkozunk, ami viszont a zárszerkezeti rendszerek fejlettségére mutat. Ugyancsak a pécsi káptalan pecsétje őrzött meg számunkra egy másik kulcsábrázolást is,

4

0 amelynek füle visszatér ugyan a kerek formához, de a fül belső terének megosztottsága már a XIV. századra mutat előre. (53. ábra 3.) Felmerülhet a kérdés, hogy az egyházi pecsétek esetében számolnunk kell-e erőteljes nyugati hatással? Egybevetve a pecsétek ábrázolásait a magyar régészeti anyaggal, erre a kérdésre igennel kell válaszolnunk.

4

1 Ábrázolásaink már a korai századokban arra törekszenek, hogy kellően érzékeltessék a kulcs fülének, illetőleg a szárnak megmunkálását. Ezeknek segítségével — egybevetve a régészeti anyaggal — megállapíthatjuk, hogy a korai tömör kulcsok legtöbbjénél a szárnak a taraj alatti része csúcsba fut. Ezeken sokszor erőteljes kopás nyomai láthatók. Viszonylag kevesebb azon kulcsoknak száma, amelyeknek végén gombos kiképzést találunk. E kérdéssel részletesebben a XIV—XV. századi anyag vizsgálatánál fogunk foglalkozni, de már elöljáróban megállapíthatjuk, hogy ezt a megmunkálást az alkatrészek szabályos működtetése teszi indokolttá. Az üreges kulcsok esetében a taraj kiképzésben két fő formát figyelhetünk meg. Egyes daraboknál a taraj elhelyezése a tömör kulcsokhoz hasonlóan a kulcsszár végétől 25—30 mm-re történt. Amikor a zárszerkezeti rendszer köldökös kiképzést kapott,

4

2 e formát fenntartani szükségtelen volt, és ezért megtörtént a taréj lesüllyesztése egészen a zárfenék lemezig. A XII-—XIII. századi kulcsok és zárak számadat arányainak egybevetése is mutatja, hogy lényegesen több kulcs, mint zár maradt az utókorra. Ennek okát a korai időszakra vonatkozóan az alábbiakban látjuk: A XII—XIII. század folyamán a zárszerkezetek jelentős része fából készülhetett. Ezek a zárak sokban emlékeztethettek a későbbi korok makkos záraira, amelyeket a magyar faluból jelentős számban ismerünk. Kulcs-anyagukat kezdetben a zárhoz hasonlóan, fából dolgozták ki, de törékenységük és gyors kopásuk az anyagnak vasra való kicserélését sürgetően írhatta elő. Ezek a kulcsok még csak egyszerű vaskampók voltak, amelyek az idők folyamán vagy teljesen tönkrementek, vagy ha felszínre is kerültek, éppen primitívségüknél és jellegtelenségüknél fogva csak ritkán ismerték fel őket. A mondottakat alátámaszthatjuk Leszih Andor muhi ásatási anyagával is. Ugyanis az eredeti feljegyzésekben több ismeretlen rendeltetésű vastárgynak jelölt anyagban éppen ilyen primitív kulcsot ismertünk fel. Amikor később Éri István és Bálint Alajos Leszih ásatási anyagát „Muhi elpusztult középkori falu tárgyi emlékei" címen a Régészeti Füzetek Ser. II. 6. (1959)-ben közzétették, ezek a darabok a publikálásból ki is maradtak. 4

0 Jerney /., i. m. 158. XLIII. t. 4

1 Meg kell jegyeznünk, hogy bár kulcsos pecséteink igen gyakran évszámmal pontosan meghatározhatók, kulcsábrázolásaik nem tükrözik a pecsétek keletkezésének idejét. Jó példa erre a Nagy-Idai család címere, amelyben zöld mezőben ágaskodó oroszlánt látunk, amint jobb lábával magasra tart egy kulcsot. Ez a kulcs, mint ahogy az állat nyakában függő kulcsköteg egyik példánya sem, nem tükrözi a XVII. század formáit. Lásd Komáromy A., Turul 7(1889) 108. 4

2 A lakatosipar a zár lakat-köldököket két csoportba osztja. Megkülönböztet álló és mozgó köldököket. Részletesebben lásd: Temesváry F., FA 10(1958) 170.