Folia archeologica 11.
Roska Márton: A bányabükki rézlelet
A bányabiikki ré^/e/et 29 felelően a belső, keskeny oldala ívelődik. Ez az ívelődés befelé kap, s enyhén ferde. A hát felé is csak a 7. ábra 19. sz. balta éle ugrik ki. Hátuk vagy majdnem egyenes (7. ábra 1, 3, 5, 11, 16, 17. 8. ábra 1.), vagy pedig enyhe kiugrást mutat a nyéllyuk felső nyílásán s ez alatt enyhe behajlás van —• valamennyinek a foka tompa élbe fut —; az elő- és hátlap keskeny lapokkal és többnyire nem éles, hanem tompa élben találkozik. Nyéllyukuk vagy kerek vagy pedig enyhén ovális, (pl. 7. ábra 3, 5, 7, 9. és 8. ábra 1, 2, 5.) A legtöbb ép, egyáltalán nem használták még — a 2.-nak csorbulásai mostani keletűek, akárcsak a 7. ábra 10. éltompulása —; a 12.-nek csorbulása patinás, tehát régi keletű, s 3. és 6. mutatja legkifejezőbben a maga idejében való (talán csak valószínű) használat nyomait. Fontosnak vélem megemlíteni, hogy a 7. ábra 18.-nak nyéllyuktáji kidudorodása a felső lapon, a 8. ábra 4.-nek pedig mindkét oldalán enyhén teknősödik. Nem találunk közöttük két példányt, amelyek mind hosszúság, él- és fokszélesség, mind pedig súly tekintetében megegyeznének, amiből az következik, hogy valamennyit külön mintába öntötték, mégpedig homokmintába. A 7. ábra 5. kivételével még valamennyin rajta van az érdes, egyenetlen felületű, világos zöld, könnyen lekaparható patina. A most mondott példányról a találók kaparták le, s így meg tudunk figyelni rajta a fok és a nyéllyuk kidudorodása közötti területen 6, közel négyzetes alakú, sekély beütést. Ezekben helyenként még megvan a patina, s így ezek a jelek látszólag az öntés után kerültek a baltára. A többiről vagy teljesen hiányzik, vagy pedig a vastag patina miatt nem állapítható meg, — bár ha volna, a bármilyen enyhe mélyülések elárulnák azokat. Találunk majdnem valamennyin kisebb-nagyobb mélyüléseket, ezek azonban úgy keletkeztek, hogy a sós talaj valósággal kimarta baltáinkat azokon a helyeken, ahol azzal érintkezett, míg más részeik a többi baltától eltakarva s így védve, kikerülték ezt. Részben a tökéletlen öntés nyomai lehetnek. A Marianum leletpéldányán lent, az él és hát alkotta sarokban enyhe, ovális és körömbenyomásszerű beütések vannak, amelyek felületes vizsgálat mellett szintén egykorúaknak látszanak a balta öntésével. Orosz gyűjteményének egy darabján (8. ábra 8.) világosan látszanak a találók által eszközölt beütések, melynek során a patina is benne maradt az ütés okozta mélyülésekben. Ugyanilyen beütések eredményei a Marianum letétbaltáján látható jelek is, tehát nem egykorúak a balta öntésével. Valószínű, hogy ugyanannak a vándor rézöntőnek készletéből származik az a rézbalta is, amely a Turi hasadék 'Nagyborda nevű sziklájának egyik repedéséből jutott Téglás István tordai gyűjteményébe. Ennek hossza 13,3 cm, élszélessége 6,9 cm, fokszélessége 4,9 cm. 7 Ívelt éle mindkét oldalon kiugrik a szerszám testéből. (9. ábra 5.) Nincs kizárva az sem, hogy ugyanannak a rézöntőnek a műhelyéből került ki az a rézbalta is, amelyet Téglás István bronzból valónak mond, de az előbbiektől csak abban tér el, hogy foka nem fut élbe, hanem kalapácsszerű. Torockószentgyörgyön lelték. 8 Az EN M Tört. Tára Csíktapolcáról (Toplita-Ciuc) 187. Itsz. alatt őriz 7 Téglás I., Arch. Ért. 48 (1914) 56—58. A balta képe: 55. 3. kép. 8 Uo. 55. 2. kép. Méreteiről az 56. lapon közölt adatok nem pontosak. Vö. Roska M., Repertórium... 285. 3. sz. Tordatur alatt.