Folia archeologica 11.
F. Fejér Mária — Németh Endre: A Nemzeti Múzeum régészeti és történeti vonatkozású kiadványai
270 F. Fejér Mária—Németh Endre IV. Történelmi Képcsarnok — Historische Bildergalerie 1886-ban létesült a budai Várbazár épületében. Anyaga a Régiségtár és a Széchényi Könyvtár gyűjteményeiből tevődött össze. Metszet-, kép- és fény képgyűjteményből áll. 1894-ben átvitték Pestre az országos kiállítás volt képzőművészeti pavilonjába, az úgynevezett „városligeti műcsarnokba" (nem tévesztendő össze a Dózsa György úti műcsarnokkal). Egy év múlva 1895-ben a Millenniumi kiállítás előkészületei miatt a városligeti műcsarnok épületét ki kellett üríteni és a gyűjtemény hosszú időre raktárba került. 1907-ben, amikor a Szépművészeti Múzeum épülete elkészült, a Képcsarnok a Szépművészeti Múzeum része lett és a metszetgyűjteményt ennek az épületében helyezték el. A festmények a Magyar Tudományos Akadémia palotájába kerültek, ahol 1922-ben készítettek belőlük kiállítást. Az 1934. évi múzeumi törvény kimondta, hogy a Történelmi Képcsarnok az Országos Magyar Történeti Múzeum része. Ennek alapján 1939-ben a Nemzeti Múzeum épületébe került, mind a metszetmind pedig a festménygyűjteményi rész. 97. Mátray Gábor: Pyrker János László képtára a Magyar Nemzeti Múzeum képcsarnokában. Pest: Trattner—Károlyi ny. 1846. 105 p 16 cm. 98. Mátraj Gábor: A Magyar Nemzeti Múzeumban létező Nemzeti képcsarnok ünnepélyes megnyitása 1851. szeptember 8-án. Pest: Trattner— Károlyi ny. 1851. 24 p. 21x13. 99. Mátraj Gábor: Pyrker János László egri Patriarcha-Érsek Képtára a Magyar Nemzeti Múzeum Képcsarnokában. 2. bőv. kiadás. Pest: 1851. 96 p. 12 r. 100. К ubinyi Ágoston: Katalog der Bildergalerie des Ungarischen National Museums. Pest: Herz ny. 1868. 37 p. 17 cm. 101. A Nemzeti Múzeum Képcsarnokának ismertető lajstroma a festészek rövid életrajzával. Szerk. Ligeti Antal. Buda: Egyetemi ny. 1870. 162 p. 18x13. — A Nemzeti Múzeum képtára, 3—8. 102. A Magyar Nemzeti Múzeum Képcsarnokának lajstroma. Buda-Pest Athenaeum, 1873. 32 p. 17 cm. 103. Catalog der Bildergallerie des National-Museum. Bp.: Athenaeum 1876. 47 p. 15x11. 104. Catalog der Bildergalerie des National Museum. Bp.: Athenaeum, 1877. 32 p. 15x11. 105. A Magyar Nemzeti Múzeum képcsarnokának lajstroma. Bp.: Athenaeum 1877. 32 p. 15x11. 106. Puls^ky Károly: A Magyar Országos Képtár ideiglenes lajstroma. Bp.: Franklin 1881. 79 p. 17 cm. 107. A Magyar Nemzeti Múzeum Képcsarnokának lajstroma. Bp.: Athenaeum 1882. 32 p. 17 cm. 108. A Magyar Nemzeti Múzeum Képcsarnokának lajstroma. Bp.: Athenaeum 1883. 32 p. 17 cm. 109. A Magyar Nemzeti Museum Képcsarnokának lajstroma. Bevezette: Ligeti Antal. Bp.: Athenaeum 1885. 32 p. 17 cm. 110. Puls^ky Károlj: A képgyűjtemény leíró lajstroma. Bp.: 1888. 138 p. 19 X 14. (Országos Képtár 1.) 111. A Magyar Nemzeti Múzeum Képcsarnokának lajstroma. Bp.: Bartalits