Folia archeologica 11.

Mihalik Sándor: Küzdelem a körmöcbányai kőedénygyártásért

Küzdelem a körmöcbányai kőedény gyártásért 231 nincs erő és annyi akarat, hogy a kassaiak nemsokára megszűnő szerepét átvegyék és ellássák. Még a telkibányai gyár lendülhetne az élre, ahol nemcsak sokkal többről álmodoztak, hanem a regéci porcelán készítésével a magyar porcelánt teremtették meg. Igazgatójuk Miskolcra szökése miatt azonban ekkor éppen válságban vannak. Az idő és a pillanatnyi helyzet így most Körmöcbánya előretörésének kedvez, sőt ügyes munkával még azzal a reménnyel is kecsegtet, hogy valóban a magyar kőedénygyárak legkiválóbb üzemévé válhatik. Tudja ezt Trangous, sokkal hamarabb mint Gräfl, aki későn eszmél és ezzel éppen a szükséges döntő lépéssel lemarad a versenyben. Most már szívesen kinyitná féltve őrzött pénzeszsákját e célra, amelynek elérésétől éppen szűkmarkúsága és kapzsisága ütötte el őt. Egyikük sem enged s Trangous a Körmöcbányán egy második gyárat alapítani szándékozó Gräfl ellen az 1839 április 4-én Iglón kelt beadványával panaszt emel, oltalmat kér munkája és személye megvédésére: „Mint körmöcbányai polgár és az ottani kőedénygyár tulajdonosa" Gräflnek a Helytartótanácshoz juttatott kérvényére vonatkozólag emlékezteti a körmöci tanácsot, hogy a gyár megvásárlásakor kifejtette, csak akkor működhet, ha a szükséges anyagokkal és felszereléssel is el lesz látva. Ezekről őt szóban és írásban biztosították. Gräfl mindezekkel ellentétben áll. A körmöcbányai és a környéki anyag csupán az ő gyára szükségletére elegendő. Egy másik gyár engedélyezésével a fakitermelés emelkedése még az erdőket is veszélyeztetné. Nem helytálló Gräflnek az az állítása, hogy egy második kőedénygyár a hazai ipart avagy a várost növelné, a népnek hasznára lenne. Szándéka tulajdonképpen az, hogy ingyen szerezze meg azt a jogot, amelyért ő maga, Trangous, már 30.000 forintot áldozott. Figyelmezteti a tanácsot, hogy Gräfl technikai tudása nevetséges, a murányi kőedénygyár készítményei a legrosszabb minőségűek. Mégis úgy tünteti fel magát, mintha a hazai ipar fejlesztője volna. Gräfl érvei — szerinte — alaptalanok és így ez az edény-elosztó — raktáros — árus tehát Trangous körmöci gyárának, amelyet spekulációval elérni nem tudott, csak ártani akar. Trangous, végül, újra arra utal, hogy a „magna in parte ruinosis", tehát a nagyobb részében romos gyárat a gyártáshoz szükséges és azokért évenkint mérsékelt taxát fizető anyagokkal kizárólagos joggal kapta. Nem veszélyeztetheti, hogy a szükséges anyagokat egy nevető harmadik nyerje el, mert — miként az előre látható — néhány éven belül a gyárat bezárni kényszerülne. Kéri, hogy a városi tanács őt, mint körmöci polgárt, Grafltől védje meg s a Helytartótanácshoz intézett kérvényét hivatalos záradékkal lássa el. 1839 április 12-i ülésén a tanács érdemlegesen állástfoglalt Trangous érdekében, majd beadványt fogalmaz és terjeszt fel a Helytartótanácshoz. Egyúttal megválaszolják a főhatóság 1838 október 9-i leiratát. A város tanácsa kifejti: tudatában van, hogy a nemzeti ipar fejlesztése fontos, mégis negatív választ kényszerül adni: ugyanazon a helyen, ugyanolyan fajtájú gyár alapítása helytelen, mert annál kevésbé juthat az egyik, vagy másik az óhajtott virágzásra. Kedvezőtlen ez arra a bányaművelésre is, amelyet a királyi kincstár és magánosok itt művelnek, hiszen az minden módon megköveteli az erdőművelést. Gräflt ez még abban is akadályozná, hogy a környéken található agyagos