Folia archeologica 11.
Németh Annamária: Henrik croiai püspök pecsétnyomója
126 A'iémeth Annam aria a püspök egyházi díszbe öltözött, pásztorbotos, álló figuráját mutatják, majd később ugyanez a főpapi ornátusban levő alak, már — rendszerint állatfejes — trónszéken, baldachin alatt foglal helyet. 4 A XIV. század folyamán azonban megjelenik a többfülkés, Szűz Máriát és szenteket (legtöbbször védszentek) ábrázoló forma, a főpap feletti baldachin a szárnyasoltár gazdag, fiálés tornyaivá alakul, a tulajdonos személye pedig a pecsétkép alsó harmadára, illetve negyedére szorul, és — mint a katedrálisok szárnyasoltárain — donátorként alul térdel. Ez a forma, amely mintegy másfél századon keresztül uralkodik típusként a pontificális pecsétek sorában, szintén Franciaországban alakult ki először. 5 Ahogy az egyszerűbb változat a XIII. században még közvetlenül jutott el hazánkba, a megváltozott politikai és művészeti összeköttetések hatására, ez az újabb variáció már olasz közvetítéssel került hozzánk a XIV. században. Ugyancsak a század közepe felé — a térdeplő donátor két oldalán — megjelenik a főpapi pecséteken a család címere is. 6 A XIV. század második felére tehát egy nagyjából egységes típus alakul ki, a típuson belüli rengeteg apró variációval. Pecsétünk — mint majd látni fogjuk — a fenti alkotóelemeket mind magában foglalja. Ha megnézzük a 7,3 cm magas és 4,6 cm széles typariumot, azt látjuk, hogy a pecsétkép két szintre osztható. (XII. t. 2.) Felső kétharmadában helyezkedik el a háromfülkés, kétoldalt egy-egy egészen keskeny szárnnyal lezárt szárnyasoltár. A fülkék felett három, illetve két-két csúcsívben kezdődő, miniatűr fiálékkal és mérművekkel gazdagon díszített, baldachinok helyezkednek el. A középső fülkében a Madonna áll, karján a gyermek Jézussal, bal oldalán egy ugyancsak álló női, jobbján pedig a férfi szenttel. A pecsételő lap alsó egyharmadát, a nézővel szemközt (en face) térdeplő pásztorbotos, infulás főpap, a donátor foglalja el, jobb és baloldalán a családi címerekkel. A gyöngysortól keretezett köriratot, valamint a püspök családi címereit — amint az a fent közölt leltárból is kitűnik — utólag ezüsttel öntötték ki és így az csak hiányosan és hibásan volt olvasható. A betűknek ez az ezüsttel való betöltése érvénytelenítő célzatú lehetett. Bár a hatálytalanításnak ez a fajtája teljesen szokatlan és csak a legritkább esetekben fordul elő, 7 úgy gondoljuk, mégis csak ez lehet a helyes magyarázat. Ezen feltevést támasztja alá az a tény is, hogy a köriraton kívül a címereket is kiöntötték, és ezzel a további oklevél-hitelesítésre alkalmatlanná tették. A typarium meghatározásával kapcsolatos első és legkézenfekvőbb feladat tehát az volt, hogy a betűkben levő ezüstöt eltávolítsuk. Ezt fizikai beavatkozással, azaz az írásos részeknek gyenge csiszolásával értük el. Ezáltal az egységes, helyenként összefolyó ezüst felületek eltűntek, és a betűk — körvonalaik 4 Uo. 55. 30. §. 6 Ewald, W., Siegelkunde. (München—Berlin 1914) 216—217.; Beissel, S., Aus der Geschichte der deutschen Siegel. Stimmen aus Maria-Laach 39 (1890) 6. 57.; Ilgen , T. — Grit^ner, E. —Friedensburg, F., Sphragistik-Heraldik-Deutsche Münzgeschichte. (Leipzig —Berlin 1912) 42—43. 6 S^entpétery I., i. m. 140. 87. §. 7 A typarium érvénytelenítésének megszokott és elterjedt módja vagy a teljes megsemmisítés (összetörés), vagy — különösen a későbbi századokban — az erős, keresztalakban történő átvésés. A hatálytalanításnak a legkülönbözőbb okai lehetnek, pl. cím-, méltóságváltozás, halálozás stb.
