Folia archeologica 10.

Fejős Imre: Fényképészetünk első virágkora (1855–1885)

213 III. A képzőművészek közül elsőnek a bécsi születésű, 1841 óta nálunk dolgozó Clarot Johan Baptist festő és litográfus nyitott fényképműtermet 1851 áprilisában a Zrínyi utcai Fabinyi házban.

1

9 A volt daguerreotipistákból ekkoriban Strelisky Lipót, Kawalky és Heller József egykori ötvös működtek (XXXV. t. 2.). Az utóbbi 1862 szeptemberében társult a bádeni származású Can^i Ágost Elekkel, aki a festészet mellett ugyancsak litografált. Műtermük a Kristóf tér 2. szám alatt feküdt.

2

0 Ugyancsak a Kristóf téren dolgozott Tiedge János, Vörösmarty egyetlen és valóban jellemző erővel bíró arcképének fényképésze (1853), aki népviseleti felvételeivel a londoni 1862. világkiállításon, hol először kapott önálló osztályt a fotografálás, elismerő oklevelet szerzett, jóllehet a bírálók között nemhogy magyar, de még osztrák tag sem szerepelt.

2

1 1855 nyarán nyitott műtermet Simonyi Antal, mindmáig egyik legjobb fényképészünk. Kecskeméten született 1821-ben, ahol atyja városi tanácsnok volt. Középiskoláit elvégezve Pesten a mérnöki tanfolyamot hallgatta s mint kész mérnök iratkozott be a bécsi akadémia antik rajzosztályára (1842). Itt Velencébe szóló ösztöndíjat kapott, hol három éven át folytatta tanulmányait, elnyerve az akadémia második díját. 1845 végén Rómában töltött vidám napokat Zichy Mihály, Heinrich Ede, Ligeti Antal és Molnár József társaságában. Arcképfestéssel tartva el magát, tanulmányozta Róma és Firenze múzeumait, majd Genovában hajóra szállt, Franciaországba indulandó, hogy véglegesen Párizsban telepedjék le. A világ akkori fővárosában szeme elé tárult a kapitalizmus minden eredménye és ellentmondása. Megismerkedett az utópista szocializmussal s így a hazai nemesi-polgári mozgalmaknál nagyobb távlatok nyíltak előtte. Fourier hatására —- kit úgylátszik személyesen ismert — rendíthetetlen hitévé vált, hogy a gépi, nagyipari termelés átalakítja, szebbé teszi a világot. Párizs adta kezébe a fényképezőgépet is. Mérnök volt és festő, eleve hangolva arra, hogy művészi indításait az optika és kémia törvényeit igába hajtó képalkotási móddal valósítsa meg. Egy későbbi nyilatkozata szerint baráti kapcsolatokat szerzett a szakemberekkel és 1847-ben teljes felkészültséggel tért haza. Egy-egy elejtett megjegyzéséből s az elért eredményből sejthetőleg arcképfestés mellett csendben folytatta itthon fényképészeti tanulmányait. Sokat mozogva írói körökben ismertté vált szocialista meggyőződése. E réven került Gasparich Kilittel kapcsolatba, 1852-ben elvbarátaival együtt őt is elfogták. A bátor ferencrendi mindent magára vállalt, Simonyit a többiekkel együtt megmentette. Szakfényképészi működését az 1855. párizsi világkiállításon pillanatfelvételi találmányával nyert elsőrendű arany érdeméremmel díszítve kezdte el. Ugyancsak a kiállításról szól legjelentősebb irodalmi megnyilatkozása, amelyben öntudatosan vallotta, hogy ,,a művészet is alkot magának gépezeteket", amelyek nemcsak a festészet remekeit híven utánozni, de az életben meg1

9 Der Spiegel 1851. April 19. 92 sz. 367.; Szendrey J.—Szentiványi I., Képzőművészeti lexikon. (Bp. 1915; 309. 2

0 Divatcsarnok 1862. szept. 16. 37 sz. 590.; S^eiidrey J.—Szentiványi I., i. m. 294—95.; Lyka K., i. m. 42. tévesen írja, hogy Canzi társa Heller Lajos testő lett volna. 2

1 österreichischer Bericht über die Internationale Ausstellung in London, 1862. (Wien 1862) 416—428.