Folia archeologica 9.

László Gyula: Jegyzetek a nagyszentmiklósi kincsről

142 László Gyula figyelés vezetett a következő gondolatra : függetlenül a rovásírás megfejtésétől,

2 nyelvi értelmezésétől, vizsgáljuk meg a rovásírást magát is s nézzük meg az edényekkel való összefüggését. Első pillanatra szembetűnő, hogy kétfajta írás van : az egyikfajtát gondos ötvösmester poncolta kifogástalan betűvetéssel, mély árnyékhatással (8, 9, 10, 22, 23), a másikat pedig járatlanabb kezek, egyenetlenebb betűnagyságokkal, botladozó formákkal csak belekarcolták a felületbe (3, 4, 5, 6, 11, 15, 16, sőt idetartozik az ivókürt —17— felírása is: bár mélyebben beleverték a felületbe). Az öt szépen poncolt feliratú és nemes aranyanyagú

3 darabhoz, nyolc kezdetlegesebb feliratú és valamivel gyengébb minőségű

4 aranyból készült darab járul. Nézzük most — egyelőre csak az írásjelekre figyelve —, hogy mi a viszony e két csoport között. A 23. sz. kelyhen és a 10. sz. csészén a szépművű felirat mellett karcoltat is találunk. Melyik írás az előbbi —, melyik az utóbbi, ez volt a kérdés. Ezt szerintem a következők döntik el : a) A szépen poncolt feliratok alatt a betűk elosztását előbb megtervezték, a betűket előrekarcolták. A 8. sz.-n a bekarcolás nem csak a régebben megfigyelt első két szóra terjed ki, hanem finomabban bár az utolsó két szó alatt is megvan. Az első két szó eltolódását az okozta, hogy a bekarcolás kezdetekor az ötvös még nem tervezett kereszteket a felírásba, de a kivitelnél, — sa tervezésben is, a harmadik szótól kezdve, — már keresztekkel választja el a szavakat. Munka közben kapott tehát észbe, vagy munkaközben figyelmeztették a szavak elválasztásának e módjára, b) A csemegés tálka (8) szép feliratának első szava bekarcoltan megtalálható a 3—4. sz. korsók fenekén. c) A poncolt felírások szinte bele vannak szerkesztve az adott felületbe, sőt a 8. sz. darabon helyet hagyott az ötvös a felirat számára. Ezzel szemben a karcolt felírások egyenetlenül illeszkednek helyükre, d) A 10. számú csésze igen gyengén bekarcolt felirata — véleményem szerint — éppen ilyen elhelyezési kísérlet, mert alapjában véve azonos a poncolt felirat arrébb kerülő második szavával (fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy szükséges lenne az előkészítő karcolások külön való lejegyzése, mert nem minden esetben azonosak a később föléjük kerülő poncolással, pl. a 10 csésze első két betűjénél van ilyen eltérés), e) A legfontosabb számunkra a 8. sz. csemegéstál. Itt, amint láttuk, a perem díszítése megszakad, a feliratnak helyet hagy. Ez a megszakadás nem utólagos elkalapálás, hanem benne volt az ötvösművész tervében. Hogy a felírás egyidős a tálka elkészítésével az is bizonyítja, hogy a csemegéstálka füle mintegy egy milliméternyit eltakar az elkészült feliratból. A fül felforrasztásakor tehát a felirat már készen volt. Mindebből azt a következtetést vontam le, hogy a poncolt feliratokat a készítő ötvös csinálta s így egyidősek a tárgyakkal, amelyekre rákerültek. Eszerint tehát a 8, 10, 11, 22 és 23 darabok rovásírásai együtt készültek a tár2 Legutóbbi megfejtése, az előző irodalommal együtt : Németh Oy., A nagyszentmiklósi kincs feliratai (Bp. 1932). Azóta jelent meg Altheim, Fr., Hunnische Runen. (Halle 1948) Mivel magam részéről nem foglalkozom a felírások feloldásával és értelmezésével, elegendőnek tartom a fenti irodalomra utalni. 3 A Mavrodinov által közölt és sejthetőleg egyszerű próbakővel készült meghatározások a további kutatás számára nem elegendők. Szükség lenne az aranyak pontos vizsgálatára, hogy bányászási helyükre következtessünk. Egyelőre meg kell elégednünk a megközelítő karát-adatokkal, ezek pedig a következők : 8. sz. : 22 karát, 9—10. : 22 karát és 22—23. : 20,5 karát. 4 A 3—4. sz. : 19,5 karát, az 5 : 20, a 6 : 21, 11: 19, a 15—16: 21 karát.