Folia archeologica 9.

Fejős Imre : A magyar fényképezés kezdetei

252 Fejős Imre kezdett dolgozni, Sopronban Wagner Krisztián telepedett meg 1844-ben, egyszersmind látszerész üzletet is nyitott.

3

1 Különleges hely illeti meg fényképészet-történetünkben Erdélyt, amit a közvetlen Bécsnek alárendelt fejedelemség gazdasági és politikai viszonyai magyaráznak. A kis ország még nagyobb osztrák elnyomás és kizsákmányoltság alatt sínylődött, mint a magyar testvérhaza. Vezető társadalmi rétege szegény a magyar oligarchiához képest, zárt arisztokrata kaszt nem alakulhatott ki. Főrangú és nemes, mint Wesselényi kimagasló alakja mutatja, megőrizte nemzeti érzületét, közelebbi kapcsolatban maradt a néppel. Politikai téren ugyan nem sokat lendíthettek hazájuk sorsán, de a magyar művészet támogatásából példaadóan kivették részüket. Közülük toborzódtak az első magyar fényképész amatőrök. Míg a pesti és nyugati városokban működő, művészekből vagy műiparosokból kikerült fényképírók elsősorban szép és jó képek készítésére törekedtek, márcsak azért is, mert ezzel keresték kenyerüket, addig az erdélyiekben van valami a székelység mesterkedő készségéből. Kísérleteznek, végigpróbálják az eljárásokat, felkapják az újításokat és igyekeznek azokat maguk is továbbfejleszteni. Valóságos erdélyi iskoláról beszélhetünk, mert egymástól tanulva, eredményeiket egymásnak továbbadva, közösen dolgoztak. Az erdélyiek id. Zeyk Miklós nagyenyedi birtokost tisztelték mesterüknek. Zeyk a szokásos magyar iskolázás után Göttingában filozófiai doktorátust szerzett. Hazatérve Enyeden meghúzódva folytatta studiumait, mígnem 1849ben háza leégett. Ekkor a festőművész és műtörténész Maszák Hugó, a daguerreotipizálásban egyik tanítványa kíséretében Kolozsvárra költözött, itt halt meg 1850-ben, hetvenegynéhány éves korában.

3

2 Zeyk hátrahagyott iratai két vastag kötetben jóval halála után jelentek meg. Rapszodikus, néha valósággal sürgönystílusban tartott írásaiból szomorú képe rajzolódik elénk a szerencsétlen viszonyaink közt félrecsúszott, nagyrahivatott tehetségnek, aki falusi magányában, munkatársak és segédeszközök híján a legkülönbözőbb ismeretágakba tartozó szellemes ötleteknél nem jutott tovább. Kedvenc foglalatossága haláláig a fényképészet maradt. Maga készítette géppel daguerreotipizált, kortársai állítása szerint a negatívpozitív eljárásnak és a fotógalvanográfiának ő lenne kezdeményezője. Elkallódott életének maradandó emléke, hogy a fényképészetben tanítványokat nevelt. Közülük a hűséges Maszák örökítette meg Zeyk arcképét egy daguerreotipia után készült kőnyomatban.

3

3 Nem érdektelen, hogy Maszákon keresztül Barabás Miklóshoz vezet Zeyknek fotográfus működése. Sikó Miklós pályatársával, Mezey Lajossal, ugyancsak az erdélyi körhöz tartozik. Előbb együtt vándorfényképészként működtek, az utóbbi később szülővárosában, Nagyváradon nyitott műtermet. (XLVI. t. 1—2.) A fényképészet mellett rajzoktatással is foglalkozott, 3

1 Lyka K., i. m. 126. ; Csatkai E., Űj Sopron Vármegye 1942. júli. 22. 3

2 Zeyk M., id. Hátrahagyott irományok, kiadta Zeyk Á. II. (Bp. 1874) 80,411. Szinyei J., Magyar írók. XVI. (Bp. 1914) 1807. ; —á —r — (Korcsmáros M.), Vl

T 1874. 321—323. 3

3 Veress F., Ország Tükre 1862. 132—133, 150—151. ; Firtinger K., i. m. 104. és az előbbi jegyzet irodalma.