Folia archeologica 8.
Barkóczi László: Császárkori edényégető telep Bicsérden
Császárkori kelta edényégető telep Bicsérden A szentlőrinci tangazdaság téglaégető telepén — Bicsérd-Fenyőspuszta (Baranya m.) — Beluska Ferenc, a telep vezetője agyagkitermelés közben római kori edényégető kemencékre bukkant (19. ábra). A helyszínen megtartott 14 napos leletmentés eredményeképpen három edényégető kemencét találtunk. — Az 1. sz. kemencének csak a rostélya maradt meg, az sem teljesen (XVII. t. 1), míg ettől távolabb keletre a 2. és 3. sz. kernencék csaknem épségben kerültek elő (19. és 20. ábra és XVII. t. 2—6). Beluska Ferenc elmondotta, hogy az elmúlt években — a fentiektől délre — már hat hasonló kemencét talált, három-három egy sorban, s irányuk körülbelül megfelelt a jelenlegi kemencék kelet—nyugati soros fekvésének. A 2. és 3. kemence ikerkemence volt, közös tüzelőtérrel. A korábbi években megtalált kemencék, Beluska szerint, mind egyedülálló kemencék voltak. Rövid ideig tartó kutatásaink során feltártuk a megtalált kemencéket, majd továbbiakat kerestünk. Több kemencét azonban már nem találtunk,