Folia archeologica 8.
László Gyula: A mártélyi avar szíjvégről
106 László Gyula a szóban forgó szíjvég növényi indája, a lelet többi növénydíszes darabja, vagy olyan kiváló rajzú és stílusú állatalak, mint AH. 21. X. t., 7 jelentenek, elsődleges ábrázolási kísérletről nem lehet szó. Az emberalak különben is idegenszerű a nomád művészetben. Itt pedig mind az emberi, mind az állati formák a rossz rajz mellett is feltűnő naturalisztikus vonásokat mutatnak. Az a nehézkesség és ügyetlenség, amellyel az eredeti mintaképet ide átültették, első pillanatra szembeötlő. A jelenet tárgya szemmel láthatólag állatok üldözése, azaz a vadászat. Az ábrázolás egymásfölöttiségét azért nem tekintem eredeti barbár vonásnak itt, mert semmi sem indokolja, sőt még stilizálással sincs összefüggésben (stilizálásról itt még különben sem lehet szó, annyira elsődleges az átvétel). A jelenet közepe táján levő, oldalnézetben ábrázolt emberalak viszont teljes homloknézetben mutatkozik. Ez jellegzetes vonása a perzsa reliefstílusnak, mely a szaszanida korban is megmarad. De maga a jelenet is perzsa körbe vezethető vissza. . . A mártélyi szíjvég jelenete természetesen nem éppen Taq-i-bostan-nal, hanem inkább valamely hasonló, de korábbi falfestménnyel vagy sziklafaragvánnyal, illetőleg ezek textilneműben való utánzásával állhat közvetlen kapcsolatban." 4 Fettich ezek után még kimutatja hasonló, perzsa származású ábrázolások hatását a belső-ázsiai és mongóliai sziklarajzokon és szőnyegeken. A szíjvég egyes alakjaira Hampel megfigyeléseit idézi. Úgy vélem, Fettich helyesen határozta meg azt a művészeti környezetet, amelyben a mártélyi ábrázolás előzményeit keresnünk kell, de amint az alábbiakból kitűnik, nem tudok egyetérteni azzal, hogy a jelenet vadászatot ábrázolna. Ujabban felvinci Takács Zoltán magyarázta részletesen a szíj vég jelenetét. 5 Fettichhel ellentétben eredeti belső-ázsiai képtípust vél felfedezni az ábrázolásban, amelynek értelmét a szíjvég hellenisztikus-—római iskolázottságú mestere nem értette világosan, s ebből származott a látszólagos képzavar. Kínai és belső-ázsiai párhuzamok felsorakoztatásával a következőképpen magyarázza a jelenetet. Középen zsákszerű hun üstöt lát, amelyet a férfi bal kezével fog meg. Az üstről gyöngyözött szalag csüng, amelyhez hasonlókat a hun üstök ábrázolásairól idéz. A felemelt jobb karú férfihoz hasonlók láthatók az altai sziklarajzok üstjelenetein. Az üstből kiemelkedő és körben végződő zegzugvonal hasonlít azokhoz a bronzból öntött, kelet-ázsiai varázsjelekhez, amelyeket ruhára varrva vagy függesztve viselnek. Ilyenfajta varázsjelek mását látja a hun üstök csüngődíszeiben is. Az ember feje felett szárnyas állatot ábrázoltak, amelynek rajza emlékeztet a Han-kori kínai selyemszövetek állataira, hátsó lábának pont-félkörös rajza pedig a belső-ázsiai és kínai állatábrázolásokban található meg, A szíjvég felső három állatát Takács Zoltán kutyának tekinti. Ezek összegöngyölődve, áldozati állatként hevernek (közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy az ember feje felett valóban 3 állat van, de ezek közül az egyiket szárnyasnak írja le a szerző, nem tudható, hogy ez is a kutyák közé tartozik-e?). A kutyaáldozathoz párhuzamként hiung-nu szokásokat idéz, és megjegyzi, hogy a felső lemezen látható griff — mint napjelkép — talán az egész jelenetet napáldozatként értelmezi. Alul élettelen szarvas fekszik, s ép4 Uo. 23. 5 Takács, Z., Catalaunischer Hunnenfund und seine ostasiatischen Verbindungen. Acta Orient. Hung. 5 (1955) 154—157.
