Folia archeologica 7.

Mihalik Sándor: A városlődi régi kerámia

A városlődi régi kerámia 21t ban van azonban valami angolos. Ezen az alapon vélhetjük ezt az emléket is a Zichy-féle korszak készítményének. Vajon nem azzal magyarázható-e, hogy Zichy, főrend lévén, összeköttetésben állott a regéci porcelángyár alapítójával és urával, Breczenheimmel. Tudvalevőleg Regéc Széchenyi István befolyása alatt előszeretettel vette mintaképül az angol porcelán egyes mintáit és díszítéseit. Ebbe a divatáramlatba kapcsolódhatott be a veszprémi püspök is. Annál is inkább, mert Herend akkori ideálja Schlaggenwald, Karlsbad, Bécs, Meissen volt s Városlőd ezzel is el akart különülni a közvetlen szomszédságában működő gyártól. (LI. t. 3.) Merőben más arculatot és formavilágot vesz fel a gyá'rtás, amikor 1866-ban a Mayer család birtokába került. Fő területük a keménycserép marad, de nem hagynak fel teljesen a további porcelán kísérletekkel sem. Ebből a porcelán sorozatból különlegesen kiemelkedik egy tányér : Keresztes Tiborné gyűjteményében maradt fenn. Még a Mayer-féle pápai tányérok formáját követi. Ezüsttel szegett peremét kék alapon ezüst festésű késő biedermeier ornamentika borítja. Bemélyedő kerek közepén szépia alapon fekete festésű vadászjelenetes tájkép látható. A vadászok öltözete, az egyik férfiú pantallója arra utal, hogy tényleg 1866 táján készült, mikor is újra próbálkoztak a porcelánkészítésseL A városlődi régi kőedénygyártás emlékeit is sikerült a Magyar Történeti Múzeumnak szerencsésen gyarapítani. Az 1952-ben vásárolt váza-pár még arra a fajtára utal, amelynek ránk maradt legrégibb darabja jelenleg Deutsch Józsefné birtokában van. Nefelejcs-girlandos levélborítékkal, gótbetűs monograinal díszített. Formában egyező s majdnem egykorú vele az Iparművészeti Múzeumnak az a díszvázája, melynek oldalát elől színes festésű virágcsokor, hátsó kartusát pedig gyümölcsös (dió, körte, szőlőfürt) dísz ékíti. (LI!, t. 1.) A XIX. század negyvenes éveiben a városlődi gyárban kialakított ezen díszedény-típusából formálódott ki a Történeti Múzeumnak ez a két reprezentatív »Emlék-vázá«-ja, melyekből a nyolcvanas évek táján alkalmi ajándékok céljából egy sorozat készült. (LII. t. 2.) Érdekes példázói annak is, milyen átmodelláláson és változáson ment át ez a felújított típus. Az 1880-as években szélesebb nyakkal, nagyobb szájnyílással készítették. A visszafejlődés a színeződésben mutatkozik meg a legjobban : már csak világos hidegkékben és fehérben színezték. A tarka virágcsokor a negyvenes években készült vázák csokrainak lemásolása (»átvétele«), de a régi városlődi színeket már elhagyják. Akkor ott még kobaltkéket, a rácsozatra és az akantuszleveles keretelésre vöröset alkalmaztak, az alsó keretes levélsort pedig zölddel színezték. Komoly, elmélyedő, alapos munkával a korra jellemző s művészi színhatást értek el. Egy haladó hagyomány négy évtizeddel későbbi átvételének példája ez a váza-pár, de jele annak is, hogy egyúttal erőtlenebb s hanyatlóbb termékeket hoztak létre ; még a régibb készítményű vázának talpáról a magyaros renaissance kedves díszt is elhagyták. Tanulságul szolgálhat arra, hogy azonos gyökérből többfajta hajtás nőhet ki. És ha most, a városlődiek lelkes erőtömörítéssel arra törekszenek, hogy gyárukat újból a magyar élet értékes szolgálatába állítsák, csak a kerámiai múlt hagyományainak gondos megválogatásával érhetik el, hogy a kőedénygyártás bonyolult rétegződésében és nagy követelményei között a dolgozó nép kívánságának és igényeinek megfelelő, az élet szépségét hirdető jó útra lépjenek. Mihalik Sándor 14*