Folia archeologica 7.
Mihalik Sándor: A városlődi régi kerámia
194 Mi Imiik Sándor gyártásra. Ennek indítását és irányítását a soproni származású Stingl Vincére bízta. 2 Stingl az elmúló főúri fajánsz s a keletkező, előretörő új : a kőedény izzó harcának válságos korszakában került 1819-ben a tatai gyár élére. Maga a gyár ekkor már csak rendkívüli erőfeszítések árán tudta munkáját folytatni. Stingl mégis becsülettel küzdött. Munkájában 1820-tól nagy segítségére volt fivére is, mint műszaki szakember. 3 Stingl Vincének mégsem volt szilárd talaja. A Schlögel örökösök szabadulni igyekeztek a gyártól. Azonban »senki sem találtatott, a ki a házat és Fabricát által venni akarna« s így Stingl folytathatta a fajánsz- és kőedénygyártást. 1822 január 1 -tői további három évre »Sopronyi Stingl Vinczé«-nek'' a gyár bérletét megújították. A gyártás most már Stingl nevén folyt tovább. Küzdelmek, gondok, bajok közepette. 1823 nyarán Stingl »Majolica Fabricans« az uradalomhoz intézett beadványában »csüggedező Fabricájá«-ról szól. Mégis bizakodik és új kemencét épít. Ez a berendezés pénzügyi bajait azonban még inkább súlyosbítja. Végül is »Fischer Mózes Áron tatai zsidóval« kénytelen társulni, aki pénze biztosításául egyenrangú társként vonul be Stingl gyárába. Az 1824 április 17-i uradalmi beadványban »Tóvárosi anglus kőedény fabricans Stingl Vincze« és segítőtársa, Fischer, együttesen szerepelnek. Ez év közepére függetlenítik magukat a Schlögel örökösöktől. Az egykori, nagymúltú fajánszgyár ezzel elnéptelenedik, kemencéi kihűlnek, mert a gyártást végleg megszüntették. A tatai új gyár vezetője Stingl Vince, műszaki segítője fivére — de a tulajdonos mégis Fischer Mózes, noha a gyártásban szakismerete nincs, csupán a pénzt adta a vállalkozáshoz. Ő a hangadó, az uralkodó akarat, pénzének ereje dönt az ügyekben. Az ellentétek emiatt kiélesednek. Együttesük nem is tartós és sikertelen. Egy hónapig tudnak csupán együtt működni, mert Fischer panaszkodni kezd társa ellen, hogy »az edények készíttetésébe, égetésébe, valamint az újonnan épült kemencék építtetésében is elegendő tudománya nem lévén, neki, kinek temérdek pénze bent hever, szörnyű károkat okoz, a mint is az új kemencébe 2 egész égetést elrontott.« Akármilyen súlyos s részben igaztalan a vád, mégis hű mutatója Stingl elmaradottságának. Stingl tudása Schlögeléknek megfelelt s jó volt, mert még szolgálni tudta azt az igényt, mely a feudális Esterházy-világban konzerválta a múltat. Ebben az elzárt légkörben még élt valamiképpen az a megmerevült világ, amely a főúri fajánszban látta a kerámiai fejlődés csúcsát. Stingl a keletkező újat, a kőedénygyártást is el tudta látni, de csak fogyatékosan, mert rosszul és drágán termelt. Hiába épített új kemencét, munkáját javítani nem tudta, mert a kerámia óriási, ugrásszerű fejlődésében fogyatékos szakmai tudásával lemaradt : 2 A tatai fajánsz- és kó'edénygyártásra vonatkozó adatokra vonatkozólag : Révhelyi E. : A tatai majolika története. (Budapest 1941) 32 skk. 3 Uo. 87. 4 A soproni városplébánia anyakönyveiben — Bán János apátkanonok közlése szerint — két Stingl család van bejegyezve. Az egyik : a Stingl Lipót-féle, aki Stingl Gáspár fia s 1755-ben született. Sternenszki Katalinnal kötött házasságából Mátyás (1786), Teréz (1787), újra Teréz (1789), Lipót (1791), Katalin (1797), Mária (1800), Anna (1802), Nep. János (1804) s ismét Anna (1806) gyermekei születtek. Stingl Lipót 1807-ben halt meg s »velencei rézműves« (aurichalcarius) volt. — A másik : a Stingl János György családja. 1761-ben kötött házasságot. Csak egy gyermekének (a hasonlónevű János Györgynek) születése van bejegyezve (1762). Édesapja asztalos (lignifaber), anyja neve Ilona.
